Magyar egyetemista a török puccs közepén

Billay Gábor három éve tanul Isztambulban török állami pénzen szociológiát, s a közel-keleti konfliktusok érdeklik. Olvasóink már ismerhetik, tavaly ősszel egyike volt azoknak, akik segítettek tolmácsolni a pályaudvaron rekedt menekülteknek. A hétvégén Isztambul belvárosában, részben kollégiumának tetejéről követte nyomon a törökországi puccskísérletet és káoszt. A 168 Óra csütörtöki számában naplószerűen írja meg az élményeit:

„(...)A pánik egyre nagyobb. Elérjük a legközelebbi ATM-et, nem működik, megyünk tovább. A főutca tele emberekkel, bevásárolnak, a bankautomaták előtt méteres sorok. Az egyik boltból egy férfi lép ki, üveg vodka a kezében. Az Erdoğan-kormány néhány éve alkoholtilalmat vezetett be, este tíz után bizonyos italokat nem lehet árusítani. A férfi felemeli az üveget, kiabál: – Igyon mindenki, nincs többé alkoholtilalom!

A kollégiumba visszaérve bemegyünk a kantinba, mindenki a CNN török adását nézi. Két srác jön, kezük tele szatyrokkal, vizet és ételt hoztak, leteszik a csomagot az egyik asztalra: – Vegyetek belőle nyugodtan!

Isztambulban ugyanis nem lehet csapvizet inni. Indulok vissza a szobámba, valaki szól, lehet, hogy áramszünet lesz. Újabb pánik: hogyan fogunk így teát csinálni? A telefont, a laptopot azonnal töltőre dugjuk. Forralok vizet, annyit, hogy a folyosón ihasson mindenki még egy utolsót.

Kintről lövések és vadászgépek hangja hallatszik. Egyre gyakrabban. Robbanás – mindenki az ablakokhoz rohan, de nem látunk semmit. Erdoğantól SMS-t kapunk, azt írja, menjünk ki az utcákra megvédeni a demokráciát.

Néhányan úgy döntünk, kimászunk a tetőre. A Boszporusz-híd közel van a kollégiumhoz, hátha látunk valamit. Már a cserepeken járunk, egyik kezemben a fényképezőgépem, másikban az állvány. Vadászgép közeledik, egyre hangosabb, megállok, épp felettünk éri el a hangsebességet, robbanás, remegnek a cserepek a lábam alatt.(...)

További részletek a 168 Óra csütörtöki számában.