Lesz gáz - különben gáz lesz?

Szinte rituálisan ismétlődik már az a vita, amelyet Oroszország és Ukrajna folytat minden év vége felé a földgáz áráról. Moszkva a régebbi alacsonyabb szintről a világpiaci árra akar emelni, Kijev viszont ellenáll. Az ukránok egyetlen nyomásgyakorló eszköze az, hogy elzárja a rajtuk keresztül az Európai Unió felé futó gázvezetékeket. Ezzel viszont egyben azokon az országokon, köztük hazánkon is bosszút áll, amelyeknek semmi közük az árvitához, viszont várják az orosz gázt. Most újra ez a veszély fenyeget, bár a Gazprom azt ígéri, nem lesz gond.

2008. november 24., 21:55

A két szomszédos szláv ország vitájának hátterében politikai okok húzódnak meg, a Kreml a gázt is felhasználja arra, hogy befolyási zónájában tartsa a Nyugathoz közeledő Ukrajnát. A mostani konfliktus a gázáron túl akörül zajlik, mennyivel tartozik még Kijev a Gazpromnak. A cégóriás szerint két és fél milliárd dollárral, az ukrán kormány szerint viszont ennek legfeljebb a felével. Jellemzi a belső helyzetet, hogy az oroszokhoz húzó Juscsenko elnök egyből elismerte a tartozást, szemben ellenlábasával, Tyimosenko kormányfő asszonnyal.

A belső és külső viták ismét felvetették annak veszélyét, hogy céljai elérésére mindkét fél mindent bevet. Ez orosz részről az Ukrajnába irányuló gázszállítások korlátozását eredményezheti, ukrán részről pedig azt jelentheti, hogy a két évvel ezelőttihez hasonlóan cserébe elzárják a tranzitcsapokat és maguk használják fel az EU-ba irányuló gázt. A kárvallottak így a jól fizető célországok, köztük hazánk, lesznek.

Jó jel, hogy ezúttal a vitázó felek cáfolják ennek lehetőségét. A Gazprom szavatolja, hogy Európában nem kell a szállítások elmaradására számítani - mondta a gázipari vállalat vezérigazgatója, Alekszej Miller a Handelsblattnak. Függetlenül az Ukrajnával folytatott gáztárgyalások eredményétől, a Gazprom garantálja az európai fogyasztók számára a biztonságos gázellátást. Minden szállítási kötelezettséget teljesítünk - idézte a német gazdasági lap Millert. Előzőleg a Gazprom szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a cég január elsejétől megszakítja gázszállításait Ukrajnának, ha a két ország addig nem köt új szerződést.

Arról a vezérigazgató nem beszélt, ilyen esetben hogyan tudnak garanciát adni, hiszen a vezetékek Ukrajnán keresztül futnak. Vélhetően ezt arra alapozta, hogy Kijev is sietett kijelenteni, minden tranzitkötelezettségét be akarja tartani. A megnyugtatónak szánt kijelentések ellenére előfordulhat, hogy a vita elmérgesedik. Oroszország az idén ezer köbméterenként 179,50 dollárért szállít földgázt Ukrajnának. Jövőre ezt 400 dollárra akarja emelni, amit Kijev aligha tud elfogadni. Vélhetően előbb-utóbb kompromisszumos megoldás születik, bár a megegyezést az ukrán belpolitikai viharok is nehezítik. Ezt jelzi egyebek mellett az is, hogy az oroszpárti Juscsenko elnök öt napot adott a kormánynak a gázvita megoldására, és az ukrán gázadósság ügyének rendezésére.

Az ügy újólag jelzi, milyen veszélyei vannak Európa egyoldalú gázfüggőségének. Az ennek ellensúlyozására indított Nabucco-projekt azonban nem halad, a kaukázusi és közép-ázsiai termelők a jelek szerint nem mernek az orosz érdekek ellen cselekedni. Márpedig mindaddig, amíg nincs alternatív gázvezeték, az orosz-ukrán viták minket is közvetlenül érintenek.

2025. június 12., 14:31

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.