Lengyelországi rakétaincidens – A NATO résen van
A NATO figyelemmel kíséri a fejleményeket és egyeztet a szövetséges tagországokkal – jelentette ki szervezet főtitkára arra reagálva, hogy lengyel médiajelentések szerint orosz rakéták csapódtak be lengyel területen és emberéletet követeltek.
Jens Stoltenberg Twitter-üzenetében számolt be Andrzej Duda lengyel elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről, amelyben részvétét nyilvánította az elhunytak családtagjainak. A NATO-főtitkár hangsúlyozta: „fontos a tények pontos megállapítása”.
NATO-diplomaták kedd éjszakai tájékoztatása szerint a katonai szövetség nagykövetei szerdán konzultációra gyűlnek össze azon lengyel bejelentéssel kapcsolatban, mely szerint Varsó megfontolja, „fennállnak-e a feltételei annak, hogy kezdeményezzék a NATO alapszerződése 4., a szövetségesek közötti konzultációkról szóló cikk szerinti eljárást”. Az eljárás az egyik tagállamot érő fenyegetés esetén indítható el.
A név nélkül nyilatkozó diplomaták közölték:
a katonai szövetség „óvatosan” fog reagálni, továbbá időre van szüksége annak ellenőrzésére, hogy pontosan hogyan történt az incidens.
Kedden a Radio Zet lengyel rádióállomás nem hivatalos forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy két rakéta csapódott be egy gabonasilóba az Ukrajnával határos Lublini vajdaságban lévő Przewodów falu közelében, ketten meghaltak.
(Kiemelt képünk: A német fegyveres erők teherautókból és páncélozott járművekből álló konvoja érkezik a NATO megerősített előretolt jelenlétű harccsoport-zászlóaljához a litvániai Ruklában 2022. február 17-én. Fotó: Petras Malukas/AFP)