Lengyelország a tekintélyelvűség és az elszigetelődés felé halad

„A következő hónapok döntőek lesznek a lengyelországi demokrácia és jogállamiság sorsában. Elkerülhetetlen a társadalom és az ellenzék mozgósítása” – írták nyílt levelükben a Lengyel Köztársaság volt köztársasági elnökei, egyes kormányfői, külügyminiszterei. A levelet a lengyel lapok nyilvánosságra hozták a jelenlegi miniszterelnök, Beata Szydło éles hangú válaszával együtt.

2016. április 27., 11:59

Sajtókonferenciáján Szydło azt mondta: – Ezek az urak, akik aláírták ezt a levelet, úgy gondolják, hogy ők a demokrácia, de én másként vélekedem. A demokrácia azon alapszik, hogy az állampolgárok szabad választások során azokat választják meg, akiknek az ő nevükben kell kormányozniuk, és a lengyelek megejtették ezt a választást.


Íme a nyilatkozat, amely a kormányfő kemény kritikáját váltotta ki:

„A következő hónapok eldöntik a lengyelországi demokrácia és jogállamiság sorsát. A Jog és Igazságosság (PiS) pártjának nincs szándékában letérni arról az útról, amely megsemmisíti az alkotmányos rendet, megbénítja az alkotmánybíróság és az egész bírói hatalom munkáját. A parlament nem nagy többséggel diktálásra dolgozik, semmibe véve a kisebbség érveit és érdekeit. Drákói jogszabályok tervezetei jelennek meg, mint a terhesség megszakításának tilalma minden esetben. A hatalom fokozza a konfliktusokat és a társadalom megosztottságát.

A hatalom a konfrontációt választotta az Euroatlanti Szövetséggel. Az alkotmánybíróság ügyében kialakult vita reálisan veszélyeztet az EU-s tagsági jogok korlátozásával. A kormányzók Európa-ellenes és xenofób kijelentései és tevékenysége aláássa az unió következetességét, Oroszország imperialista érdekeiért dolgoznak. A NATO és az unió hiteles és értékelt partneréből olyan állammá váltunk, amelyet »különös gonddal« kell kezelni. Biztonságunk és gazdasági fejlődésünk alapjairól haboznak.

Lengyelország a tekintélyelvűség és a világ elszigeteltsége felé halad.

Ennek a tendenciának a visszatartására feltétlenül szükséges a társadalom és az ellenzéki körök teljes mozgósítása, valamint egy közös tevékenységi program kidolgozása a demokrácia védelméért.

1. Felhívunk minden lengyelt, hogy mindennapi munkáját és tevékenységét az alkotmánynak megfelelő jogrend vezérelje. A PiS próbája saját rendjének megteremtésére a hatalom bitorlását célozza. Felszólítjuk a kormánytábor azon politikusait, akiknek drága a jogállam és a demokrácia, hogy ne vegyenek részt annak megsemmisítésében. Emlékeztetünk arra, hogy az alkotmány megsértői ezért felelősséggel tartoznak.

2. Elismerjük és tiszteletünket fejezzük ki a felelős és az alkotmánybíróság bírói hozzáállásához méltóknak és más bíróságoknak, jogászok képviselőinek és jogi egyetemeknek. Bíráknak, ügyészeknek és más jogi területek képviselőinek jár a különleges védelem a hatalom jogellenes tevékenységének következményeivel szemben.

3. A parlamenti ellenzéknek ellent kell állnia a kormány nyomásának. Mind az alapkérdések tárgyalásainál és különösen abban, hogy a kormánynak kötelessége nyilvánosságra hozni az alkotmánybíróság ítéleteit, a három, szejm előző hivatali ideje alatt megválasztott alkotmánybírót felesketni, illetve abban, hogy azért módosítsák az alkotmányt, hogy megváltoztassák az alkotmánybíróság jelenlegi összetételét. Felhívjuk az ellenzék politikusait, hogy működjenek együtt a jogállam és az állampolgári szabadság védelmének érdekében.

4. Elismerésünket fejezzük ki a Demokráciavédelmi Bizottságnak (KOD), amely a polgári ellenzők koordinációs mozgalma lett. A társadalmi szükségleteknek megfelelően az ő tevékenységükben lengyelek tömegei vesznek részt az akciókban, amelyeket a bizottság szervez. Hogy a KOD hatásosan tölthesse be funkcióját, továbbra is társadalmi szervezetnek kellene maradnia, amely nem kötelezi el magát a pártok rivalizálásában.

5. Elismerésünket fejezzük ki az Euroatlanti Szövetségnek és az Európai Uniónak elkötelezettségükért a jogállamiság és a demokrácia védelméért országunkban. A fórumaikon vezetett viták, az elfogadott szabályok, a vélemények és az ajánlások nem »Lengyelország belügyeibe való beavatkozások«, hanem az országunk állapota és a polgárok jogai miatti megalapozott aggodalom kifejezései. Kitartásra hívjuk fel őket a közös értékeink miatti közös aggódásunkban.

Varsó,2016. IV. 25.”

Az aláírók a nyilatkozat végén hozzátették: az aláírók sok lengyel probléma megítélésében különböznek, de összekapcsolja őket az a közös meggyőződés, hogy bármilyen racionális változás alapkövetelménye Lengyelországban a demokrácia fenntartása.

A nyílt levelet aláírta Lech Wałęsa (1990–95 között köztársasági elnök), Aleksander Kwaśniewski (1995–2000 és 2000–2005 között köztársasági elnök), Bronisław Komorowski (2010–2015 között köztársasági elnök), Włodzimierz Cimoszewicz – 1996–1994-ben miniszterelnök, 2001–2005 között külügyminiszter), Andrzej Olechowski (1993–1995 között külügyminiszter), Radosław Sikorski (2007–2014 között külügyminiszter), több neves egykori Szolidaritás-vezető és -aktivista is.

Lengyelországgal kapcsolatos további hírekért kattintson ide.