Lemondott a német evangélikus egyház vezetője
Margot Kaessmann püspök, a 25 millió hívőt számláló Németországi Protestáns Egyház (tagjai lutheránusok, reformátusok és unitáriusok) elnöke szerdán mindkét tisztéről lemondott. A püspök-asszonyt a hét végén Hannoverben megállították a rendőrök, mert áthajtott a piroson. A vérvizsgálat 1.54 ezrelék alkoholt mutatott ki, tehát lényegesen többet, mint a Németországban megengedett 0.5 ezrelék.
Dr. Margot Kaessmann személyében egyháza tavaly októberben történetében először választott nőt elnökévé. Sőt: négy gyermekes elvált asszonyt, aki régóta ismert közszereplő – többek között a rák elleni nyilvános harcáról is. Az 52 éves, vonzó egyéniségéről, kitűnő szónoki képességeiről ismert asszony az elmúlt 10 évben Hannover püspöke volt. A szó pozitív értelmében modern nő, aki feltűnést keltett laza sportruhában kocogva, kerékpározva. Még inkább akkor, amikor mellrákot állapítottak meg nála és megosztotta a nyilvánossággal sikeres küzdelmét a betegséggel. A „szenzáció” természetesen még nagyobb volt, amikor három éve bejelentette: 26 év után elválik ugyancsak lelkész férjétől és egyedül neveli tovább négy lányukat. Sokak meglepetésére e bejelentés után egyháza nem száműzte valahová vidékre, vagy a telefonos lelkisegély-szolgálatba. Nagy volt ugyan a vita arról, válhat-e egy püspök, de a többség elfogadta az érintett érvelését.
A rendkívül népszerű elnök-püspöknek a történtek után egyházának 14 tagú tanácsa egyhangúan bizalmat szavazott és maradásra kérte. Nagy veszteségnek ítélték ezután távozását mind egyházában, mind független teológusi körökben és a politikában. Kaesmann asszony lelkészként kíván tovább dolgozni.
Margot Kaessmann egyébként tavaly október elején járt Budapesten, a Deák-téri evangélikus templomban, a határnyitás évfordulója alkalmából rendezett „Hálaadás ünnepségén” hirdette az igét.