Lelki sérült magyar fiatalok Srí Lankán
Június elején különleges magyar csoport indul Srí Lankára. A lelki problémákkal, beilleszkedési zavarokkal küszködő kamaszokat pszichológusok, pedagógusok, önkéntes szakemberek kísérik a délkelet-ázsiai szigetországba. Nem nyaralni mennek, nem is átnevelő táborba viszik a nehezen kezelhető tinédzsereket. Az élményterápia módszerével gyógyulási esélyt adnak olyan fiataloknak, akikről a hazai szakellátó rendszerekben már lemondtak. Segítség nélkül lehet, hogy bűnözővé válnának, netán pszichiátriai otthonokban élhetnék az életüket. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
A Srí Lankába induló csoport vezetője, és a Chance Program (Esélyprogram) megalkotója Vaskuti Pál, klinikai gyermek szakpszichológus, családterapeuta. Harminc éve foglalkozik nehezen nevelhető, lelki sérült tinédzserekkel. Dolgozott nevelési tanácsadókban, igazgatott gyerekotthonokat, s a nyolcvanas évek óta próbálja megújítani a hazai gyermekvédelmi rendszert. Vaskuti olyan családterápiás szemléletű átmeneti, nyitott otthonokat szeretett volna létrehozni, amelyek hatékonyabb kezelést nyújtanak az ambulanciáknál, ugyanakkor a veszélyeztetett fiatalokat nem kell állami gondozásba venni, sem elszakítani őket a szüleiktől. Ám a pszichológus újító kezdeményezéseivel itthon mindig falakba ütközött.
Amire Magyarországon nem volt lehetősége, azt egy katasztrófa sújtotta távoli szigetországban mégis megvalósította. Srí Lankán létrehozott egy olyan gyógyító „Help falut”, amely nem csak a kallódó, antiszociális magyar fiataloknak, de a helyi lakosoknak is esélyt adott az újrakezdéshez.
A történet 2004. decemberben kezdődött, amikor Srí Lankán is hatalmas szökőár pusztított. A cunaminak több tízezer halálos áldozata volt, rengetegen veszítették el a szeretteiket s váltak hajléktalanná. A szörnyű tragédia után Magyarországon is segélyakciókat szerveztek: 700 millió forint gyűjtöttek össze a Vöröskeresztnek. A szervezet a pénzből árvaházat akart építeni a katasztrófa sújtotta területeken.
Vaskuti Pál, a honi gyermekvédelem egyik legjobbja önként felajánlotta segítségét. Kollégáival „válságstábot” hívott össze, s kidolgozták koncepciójukat: árvaház helyett inkább új családok létrejöttében kellene segíteni a kintieknek. Olyan lakóházakat építenének, ahol a gyerekeiket vesztett házaspárok és az árván maradt kicsik egymásra találhatnának, és együtt élhetnének.
Az ötlet elsőre furcsának tűnhet. Csakhogy a Sri Lanka-i emberek szemlélete teljesen más, mint a miénk. Ők a reinkarnációban hisznek, buddhista és hindu tanok szerint élnek, a halálhoz is másként viszonyulnak. Elfogadják, amit a sors rájuk mér, s azt is, hogy elveszített gyerekeik helyett mások árváit neveljék. Hiszen az életnek mennie kell tovább.
Vaskutiék terve itthon szakmai elismerést ugyan kapott, de pénzt nem. A Vöröskereszt mégis ragaszkodott az árvaházas projekthez. Ám ekkor a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője, Szenczy Sándor sietett a gyermekpszichológus segítségére, anyagi segítséget is ajánlott a koncepciója megvalósításához.
Együtt utaztak Srí Lankára, hogy felkutassák és összehozzák azokat a felnőtteket és gyerekeket, akik a világ első „Help falujában” beköltözhetnének. A kinti hatóságok mindent megtettek a magyarokért. Például a „Help falu” miatt külön beleírták a Srí Lanka-i családjogi törvénybe a nevelőszülői státuszt, mert addig ilyet a jogszabályukban nem szerepelt. A szociális miniszterük annyira lelkes volt, hogy megkérte Vaskuti Pált: az ő településén is építsen házakat az árva gyerekek és fogadott szüleik számára. A program a vártnál is sikeresebb lett: az újra alakult családok ma is együtt vannak, szeretetben élnek. Többen örökbe fogadták nevelt gyermekeiket.
Az építkezések kezdetekor jutott eszébe a magyar pszichológusnak: a „Help faluval” azokat a terápiás céljait is megvalósíthatná, amelyekre itthon nem volt módja. Az építkezésekhez kallódó, drogos fiatalokat vitt ki Magyarországról. Az első egy állami gondozásban felnőtt heroinista srác volt. Együtt építette a házakat a földönfutóvá vált Srí Lanka-i nyomorgókkal. A helyiek megszerették, befogadták őt. A kint töltött három hónap alatt a fiú sokat változott. Miután hazajött, új életet tudott kezdeni. A kábítószert teljesen elhagyta, tanult, munkahelye lett, családot alapított. A legjobb barátja szintén „intézetis” volt, annak idején együtt narkóztak. Ő nem ment vele Srí Lankára. És itthon drogtúladagolásban meghalt.
Vaskuti közben kidolgozta élményterápiás módszerét: tavaly már két turnust vitt ki a szigetországba. A mostani nyári utazás után novemberben indul a következő csoport. Eddig körülbelül húsz lelki sérült kamaszt vett részt a terápiás programokban. És úgy tűnik, Srí Lankán két-három hónap alatt többet gyógyultak, mint itthon évek alatt.
S hogy mi az, ami segített nekik? A kamaszoknak önmagukról kell gondoskodniuk, főznek, mosnak, takarítanak. Önállósodnak, ugyanakkor alkalmazkodniuk is kell. Minden nap dolgoznak a „Help faluban”, tanulnak, egyéni és csoportos terápiákon vesznek részt. Teljesen új kulturális közegbe kell beilleszkedniük, el kell tudni fogadtatni magukat. Régi, deviáns viselkedési módjaik ott nem működnek, az új helyzetekben új személyiséget kell kialakítaniuk. Nem kényszer és büntetés a pedagógiai eszköz, de, aki a szigorú szerződést megszegi – drogozik, alkoholt fogyaszt vagy megszökik – azt visszaküldik Magyarországra. Srí Lankán nagy a szegénység, de az emberek mégis boldogabbak. Sokkal jobban megbecsülik, tisztelik egymást. Mivel nincs társadalombiztosítás és nyugdíj, a fiatalabb generációk dolga az idősekről gondoskodni. A szülők viszont mindent megtesznek azért, hogy gyerekeiket taníttathassák. Ott nincs iskolai lógás. Reggelente a kicsik leborulnak a szüleik elé, s aztán úgy indulnak hófehér ruhában az iskolába.
Mondani se kell, mekkora hatással van mindez a pesti antiszociális fiatalokra. Ráadásul olyan gyönyörű az egzotikus trópusi világ, hogy a legdepressziósabb gyerek is újra beleszeret az életbe. Megújult énnel jönnek haza a nagy utazásból. Itthon folytatódik az utógondozásuk, a családterápia, hogy a pozitív változások maradandóak legyenek.
Aki azt hiszi, ilyen útra csak a felső tízezer csemetéi jelentkeznek, az téved. Inkább a középréteg tagjai hajlandóak összespórolni az élményterápia árát, amely egyénre szabottan a kint töltött időtől és programoktól függ. A gyógyulás sem lelkileg, sem anyagilag nem „olcsó mulatság”. De sokkal nagyobb árat kell fizetni, ha a kamasz bűnözővé válik, netán egész életében gyógyszereken élő pszichiátriai beteg lesz.
Vaskuti Pál jelenleg azért küzd, hogy hazai és külföldi pályázati támogatásokkal, szponzorokkal elérje, hogy terápiás módszere a legszegényebb, hátrányos helyzetű magyar gyerekeknek is élményt és esélyt adjon.
