Legyen nyilvános a mentelmi bizottság ülése!
Én ezt tényleg nem értem. Adott egy ember, akit meggyanúsított az ügyészség bűncselekmény elkövetésével. Ennek az embernek vannak személyiségi jogai. Ennek az embernek a személyiségi jogait védenie kell a bizottságnak is, tehát a bizottság alapvető kötelessége, hogy ennek az embernek a személyiségi jogait védve zárt tárgyaláson tárgyalja a kiadásának ügyét. Ez eddig teljesen normális.
Csakhogy a személyiségi jogai ezt az embert illetik meg. És ez az ember úgy döntött, le kíván mondani az intimitás védelméről, és azt szeretné, hogy az ügyét nyilvánosan tárgyalja a bizottság. Egyrészről joga van így dönteni, másrészről azt hiszem, nekünk, választóknak is jogunk van tudni arról, hogy melyik párt melyik képviselője mit tett vagy mit nem tett.
Hogy Gyurcsány Ferenc követett-e el bármilyen bűncselekményt, azt jelen pillanatban senki sem tudhatja rajta kívül. Ezért mosolyogtató, amikor az egyik hangos tábor lelkesen elítéli a tények ismerete nélkül, míg a másik hasonló ismeretek hiányában azonnal felmenti. Mindkét fanatikus kör bíróságosdit játszva ezzel.
Gyurcsány Ferenc magyar állampolgárnak jogában áll úgy gondolni, hogy ellene koncepciós eljárást indít az állam. És ha Gyurcsány Ferenc magyar állampolgár ezt így érzi, joga van a tisztességes tárgyalás és vizsgálat érdekében a nyilvánosság védelmét kérni a legelső pillanattól kezdve. Jogállamban – amíg a vizsgálat során nem hangzik el államtitok – ezt a jogot biztosítja is számára a rendszer. Ha a bizottság nem hajlandó nyilvánosan tárgyalni Gyurcsány mentelmi ügyét, lehet jogszerűen cselekszik, de sérti a demokrácia elveit.
Én, mint azon magyar állampolgárok egyike, akik a Köztársaságban a hatalmat gyakorolni vagyunk hivatottak, és akik a Magyar Köztársaság országgyűlési képviselői adóinkból jól tartjuk, szintén jogot kívánok formálni arra, hogy ennek a fontos ügynek ismerhessem a történéseit. Tudjam, hogy azok a képviselők, akik a szavazatom által kaptak bizalmat arra, hogy tevékenykedjenek a bizottságban, miként végzik munkájukat. Miként képviselik azokat az elveket, értékeket, amelyek támogatására adtam a szavazatom által felhatalmazást nekik.
A függöny mögötti játszadozással nem csak Gyurcsány Ferenc demokratikus jogait sértik, de az én jogaimat is.
Rózsa Mihály