lapszemle
Egészen különlegesnek tartja Konrád György „Európa és a nemzetállamok“ c., németül most megjelent könyvét a NZZ recenziója. Az író ugyanis az EU-ra nem úgy tekint, mint nagy egyenlősítőre, amely el akarja törölni a nemzeti sajátosságokat. Sokkal inkább a szélsőségek elleni garanciát látja benne. A nácizmus és a kommunizmus túlélője számára az unió a szabadság és a biztonság otthona. Odahaza a szerző szerint mindkettő veszélyben van, sőt helyenként már meg is szűnt. A felelőst pedig néven is nevezi: Orbán Viktor, aki kíméletlenül és hatalmi ösztönétől vezéreltetve pár év alatt parlamenti diktatúrát, vagyis demokratúrát hozott létre. Konrád azonban bizalmatlan a demokráciával szemben is, mivel annak nincs eszköze a fülkeforradalommal szemben. A magyar nacionalisták utcai harcok és puccs nélkül is hatalomra tudtak jutni, hála a magányos választópolgárnak. Ám az nem egyértelmű, amit Konrád arról ír, hogy az értelmiségnek, a szellemi elitnek kell gátat vetnie a radikalizmusnak. Ezzel együtt leleplezi Orbánt és rendszerét. Nem habozik, hogy a kormányfőt egy sorba állítsa Horthyval és Kádárral. Utóbbi kettő bukásából merít reményt, hogy egyszer a mostani miniszterelnöknek is leáldozik.