Kurt Sanderling különös élete
A napokban 99 évesen hunyt el Kurt Sanderling, a 20. század egyik nagy karmester-egyénisége. Hosszú, sajátos pályáján megélt öt Németországot, volt szovjet állampolgár s végül ő vezényelte a német egység hangversenyét.
Sanderling 1912-ben kelet-poroszországi városkában, zsidó családban született. Miután zenei tehetsége korán megnyilvánult, a húszas években Berlinbe került, ahol a városi operaház korrepetitora lett – anélkül, hogy (a zongorázáson kívül) zenei tanulmányokat végzett volna. Mint később hangozatta: azt a néhány mozdulatot, amellyel a dirigens él, pár óra alatt meg lehet tanulni – a lényeg az, ami a fejében van…
A fiatal tehetség Berlinben a legnagyobbaktól, Wilhelm Furtwänglertől, Bruno Waltertől, Otto Klemperertől tanulhatott. 1935-ben szabadságát a Dolomitokban töltve értesült arról, hogy a hitleri rendszer megfosztotta német állampolgárságától. Először amerikai rokonaihoz folyamodott, akik szereztek ugyan neki beutazási engedélyt, de nem tudott kezest szerezni, aki jót állt volna eltartásáért. A megoldást egy másik rokon, a mérnök nagybácsi jelentette, aki – sok honfitársához hasonlóan – az iparosodó Szovjetunióban vállalt munkát. Sanderling 1936-ban oda gyorsan beutazhatott s karrierje hamarosan magasra ívelt Először Ukrajnában dolgozott dirigensként, majd Leningrádba került, ahol először Jevgenyij Mravinszkij, a világhírű karmester oldalán, majd utódaként irányította a nem kevésbé híres együttest. Amikor a háború alatt a zenekart Novoszibirszkbe telepítették, ott ismerkedett meg Dmitrij Sosztakovics-csal s lett annak barátja, műveinek avatott tolmácsolója. A nem politizáló Sanderling átélte a szovjet tisztogatásokat – hír szerint azért is, mert nem volt a rendszer ellenfele.
Ulbricht és Hruscsov alkuja
1960-ben Walter Ulbricht, az NDK főnöke Nyikita Hruscsovhoz, az SZKP főtitkárához fordult: engedélyezzék Sanderling – addig megtagadott – visszatérését hazájába, pontosabban annak keleti részébe. A legfelsőbb döntésre a már régen szovjet állampolgár karmester, akit a leningrádiak nem akartak elengedni, Kelet-Berlinbe költözött. A város szimfonikus zenekara, mellette néhány évig a drezdai Staatskapelle dirigense volt. Amikor 1977-ben, kora miatt feladta a berlini együttes vezetését, nagy sikerek jellemezték további pályáját is, vendégkarmesterként dirigálta a világ nagy zenekarait. Amikor a német egyesülés tiszteletére nagy, ünnepi hangversenyt rendeztek Berlinben, annak vezénylésére őt kérték fel. „Csak nagyon későn, utolsó éveimben ismertem fel: egész németországi életem kétségbeesett küzdelem volt, hogy németnek számítsak, miközben zsidó is vagyok” - mondotta egyik utolsó interjújában.
2002-ben, röviddel 90. születésnapja előtt adta búcsúkoncertjét. Néhány nappal 99. évének betöltése előtt hunyt el családja körében. Ugyancsak muzsikus feleségétől három fia van, akik folytatják munkásságát, mindhárman jeles karmesterek.
