Kozmetika, mint egyetemi stúdium
Negyvenegynéhány évvel ezelőtt azért harcoltak Nyugat-Európa szerte a diákok, hogy az egyetemeken olyan tárgyakat tanítsanak, amelyeknek az életben hasznát veszik. A 68-as évek mozgalmai elérték céljukat, néha egészen meglepő mértékben.
Az emberi esztétikum és az egészségvédelem lebegett a szeme előtt azoknak, akik úgy döntöttek: ősztől két egyetemen is tartanak kozmetikai informátori képzést. A milánói Bicocca egyetem biotechnológiai és biotudományi tanszékén, valamint a római Katolikus Egyetem Columbus-intézetében lehet ezt a tudást elsajátítani.
A kurzusok szervezője a Reggio Calabriai Certa Thesis kozmetikus-képző cég, amely összesen 180 órát szán előadásokra, szemináriumokra és gyakorlatokra. Célja, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik ismerik a különböző kozmetikumok összetételét és személyre szóló tanácsokat tudjanak adni kortól, bőrtípustól, egészségi állapottól függően a vásárolóknak. Ez a tudás nemcsak a vevőknek, hanem maguknak a kozmetikai cégeknek is hasznos, mert szélesíteni tudják a konkrét tapasztalatok révén termékpalettájukat.
A két egyetemre ősztől mindössze 70 hallgatót vesznek fel, előnyben vannak azok, akiknek már van valamilyen diplomájuk.
„Ma, amikor a szépségért, az esztétikumért folytatott hajsza egyre inkább az egészség, a jó közérzet rovására megy, eljött az idő a sarlatánok kiszorítására” – nyilatkozta a Corriere della Serának Maria Teresa Ascioti, a kurzusok országos koordinátora.