Kormányfői kín: "Ha vádat emelnek, lemondok"

2008. május 9., 17:03

Olmert egykori kabinet főnöke, Sula Zaken most házi őrizetben van. A nyomozók az utóbbi napokban négyszer is kihallgatták, de élve törvényben biztosított jogával: nem válaszolt egyetlen kérdésükre sem. A nyomozók pedig múlt hét pénteken Ehud Olmertet is felkeresték a kormányfői rezidenciában, hogy egy korrupciós ügyben 90 percen át gyanúsítottként hallgassák ki. A feszültséget csak fokozta, hogy a bíróság – a nyomozó hatóság kérelmére – titoktartásra kötelezte az ügy résztvevőit, nyomozókat és gyanúsítottakat egyaránt

Olmert a New York Post közlése szerint 1999 és 2002 között pénzt fogadott el Morris Talansky Long-Island-i milliárdostól, amelyet a jeruzsálemi polgármesteri választásokon illetve a Likud elnöki belső választásán használt fel. Olmertet 1999-ben újraválasztották jeruzsálemi polgármesternek, 2002-ben azonban Saronnal szemben alul maradt a pártelnöki székért vívott küzdelemben. Olmert – egykori titkárától eltérően – minden kérdésre készségesen válaszolt. Talansky, aki egy befektetési cég elnöke, egyébként Izraelben tartózkodik és az ügyészség már felvette a kapcsolatot a 75 éves üzletemberrel. Az a hír járja, hogy a nyomozó hatóság az amerikai üzletembertől értesült az ügyről és állítólag ő lesz a vád tanúja. A napokban hivatalosan is kifogják hallgatni.

A hírzárlat várhatóan az izraeli függetlenségi ünnepségek idejére fenn marad. Amennyiben nyilvánosságra kerülnének ugyanis a részletek, az elkerülhetetlenül kormányválságot eredményezne és megzavarná a az Izrael Állam 60. évfordulója alkalmából megrendezett jubileumi megemlékezéseket. Igazi blamázs származna, ebből, hiszen a vendégek között lesz több olyan állam- és kormányfő is lesz mint George W. Bush, amerikai és Sarkozy francia elnök, valamint Silvio Berlusconi olasz kormányfő.

Olmert sorsa most a legfőbb ügyész, Mazúz kezében van. Ha úgy dönt, vádat emel és ha ez a vád olyan súlyos, mint amilyennek mondják, Olmertnek le kell mondania. E kötelezettsége a Legfelsőbb Bíróságnak Arje Deri ügyében hozott határozatán alapul. A belügyminiszter ellen korrupciós vádat emeltek. A bíróság úgy döntött, hogy a vád súlyossága és a hivatal fontossága miatt Rabinnak fel kell mentenie miniszterét. Ez a precedens a mostani kormányfőt is kötelezi.

A kormányfő lemondásával, a koalíció fennmaradhat és megfelelő többséget biztosíthat a Knesszetben. A Kadimának azonban el kell döntenie: ki kövesse Olmertet a kormányfői székben. Ha nincs kormányzó képes többség, Peresz elnöknek fel kell oszlatnia a Knesszetet és új választásokat kell kiírnia. Egy másik lehetőség a kormánnyal szembeni konstruktív bizalmatlansági indítvány. Ha a Knesszetben legkevesebb 61 fő megszavazza és egyben kijelöli azt a képviselőt, aki képes a kormány megalakítására, a kormány megbukik. A harmadik lehetőség, hogy a Knesszet feloszlatja magát. E két utóbbi csak akkor reális, ha a koalíció öt képviselője átül az ellenzékbe és leszavazza a kormányt. Ha a Kadima egykori likudnyikjai ezt a szívességet megteszik, a koalíció sorsa megpecsételődik. A közvélemény kutatások szerint ma Netanjahu és a Likud biztosan nyerné a választásokat. Izraelben mindenestre izgalmas napok következnek.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).