Konszolidált kommunisták
A bankok államosítása, 30 órás heti munkaidő, kilépés a NATO-ból. Ilyen és hasonlóan radikális követelések állnak a német Balpárt hétvégi erfurti kongresszusán elfogadott programban. A küldöttek szinte egyhangúan hagyták jóvá a követeléseket, bár azok azt jelentik, hogy a párt a jövőben még kevésbé számíthat rá, hogy legalább helyi koalíciókban részt vehet – országosban végképp nem.
Igaz, a párt a közelmúltig három tartományi kormányt irányított közösen a szociáldemokratákkal, de a legfontosabból, a berliniből, a közelmúltban kiszavazták őket. Pedig ott és onnan keletre a legerősebb az „utódpárt.” 1989/90 átmenete idején alakult az SED (NSZEP) reformereiből a PDS, a Demokratikus Szocializmus Pártja. Utóbb a nyugati tájakon Klaus Ernst szocdem szakszervezeti tisztségviselő Munka és Szociális Igazság (WASG) névvel alakított mozgalmat. Annak élére azután politikai nagyágyú: Oskar Lafontaine, az SPD - pártjából kilépett - korábbi elnöke és pénzügyminisztere került. Az ő javaslatára vette fel a PDS új nevét: Die Linke, Balpárt, majd a 2005-ös, előrehozott Bundestag-választáson a párt listáin helyet kaptak a WASG jelöltjei is. A lista, amelyet a későbbi frakcióvezetők, Gregor Gysi, egykori NDK-beli sztárügyvéd és Lafontaine vezettek, 8.7 százalékot kapott, ami 54 mandátumot jelentett. A 2009-es választásokon az egykori NDK területén már 20-29 százalék közötti eredményeket értek el. Országosan csaknem 12 százalékot, ami 74 képviselőt hozott és a Balpártnak 8 képviselője ül az Európai Parlamentben.
Balra - de mennyire?
A további előretörés azonban elmaradt, sőt – amint Berlinben is – csökkent a támogatás. Így kitört a heves vita arról, radikálisan baloldali, vagy mérsékeltebb politikát folytasson-e a párt. Nehéz kérdés, lévén szó gyűjtőpártról, amelyben találunk „Antikapitalista baloldali” tömörülést csakúgy, mint „Szocialista baloldalt” vagy éppen „Kommunista platformot.” Másként nézik a világot a hajdani NDK emberei, másként a Rajna-vidéki korábbi szociáldemokraták. Gesine Lötzsch berlini nyelvész, a párt társelnöke például kínos feltűnést keltett, amikor legutóbb, a berlini fal építésének 50. évfordulóján kijelentette, hogy az NDK vezetésének „nem volt más választása,” valamint, hogy a fallal „a békét mentették meg.”
A most, négy évvel a régi- új párt megalakítása után elfogadott program lényegében rendszerváltást igényel, a „demokratikus szocializmus” megteremtését s ehhez radikális baloldali követeléseket fogalmaz meg. Államosítaná a bankokat, kiszélesítené, erősítené az állami szektort, keményen adóztatná a magángazdaságot, a gazdagokat. A munkavállalóknak már csak heti 30 órát kellene dolgozniuk, de sokkal több juttatást kapnának: a minimálbér például az átlagbér 60 százalékát tenné ki.
A program a párt egykori kemény ellenfelét, Willy Brandtot is az elődök közé emeli, idézvén szavait, miszerint „több demokráciára van szükség”. Elismerik a parlamenti rendszert, de kibővítenék azt a közvetlen demokrácia, a népszavazás eszközeivel. Nem kevésbé radikális a külpolitikai program: Németország lépjen ki a NATO-ból, legyen ahelyett általános, kollektív biztonsági rendszer s addig is tiltsák meg a Bundeswehr részvételét külföldi hadműveletekben.
Éljen a szabad drog
A legmeglepőbb a programnak az a pontja, amely felszabadítaná s nem büntetné a drogfogyasztást - a „könnyű” drogok után távlatban minden kábítószerre kiterjesztve a legalizálást. Míg e pontot csak szerény többséggel szavazta meg a kongresszus, a teljes program szinte száz százalékos támogatást kapott – még ha érvénybe lépéséhez a 70.000 párttag hozzájárulására is szükség van. A program irányelvet ad ahhoz is, lépjen-e a párt koalícióra. A potenciális partnerek természetesen az SPD és a baloldal másik, gyorsan növekvő ereje, a Zöldek. A Balpárt szerint olyanokkal, akik külföldre küldik harcolni a német katonákat, akik leépítik a szociális vívmányokat, nem lehet szövetkezni. Azaz e két párttal sem. Azok egyébként már korábban leszögezték, hogy nem lehet szó együttműködésről a Balpárttal az országos politikában. A helyiben viszont több helyütt együttműködnek s alkalmasint így lesz ez a jövőben is – a pártok ismeretesen ritkán veszik túl komolyan saját programjukat.
Sigmar Gabriel, az SPD elnöke mmindenesetre jelezte, hogy a Balpárt programjával alkalmatlanná teszi magát az együttműködésre. Michael Sommer, a DGB, az egységes Német Szakszervezeti Szövetség elnöke viszont hosszú üdvözlő levelében a világgazdasági helyzet veszélyeiről írt és jelezte: készek a kooperációra, ahol közösek az érdekek.
