Könnyek között jelentették be a diktátor halálát
Hatvankilenc éves korában elhunyt Kim Dzsong Il, a sztálinista Észak-Korea első embere. A halálhírt az észak-koreai állami tv jelentette hétfőn.
Az észak-koreai vezetőt – aki hivatalosan a Nemzetvédelmi Bizottság elnökeként állt Észak-Korea élén, az államfői tisztséget névleg a parlament elnöke viseli – helyi idő szerint szombat reggel (közép-európai idő szerint péntek éjjel) érte a halál – közölte az állami tv bemondója könnyek között. a Washington Post azt írta róla: uralma alatt nukleáris fegyverkezéssel fenyegette a világot és több százezer ember halt éhen az országában.
A KCNA állami hírügynökség közlése szerint a „Kedves Vezető” vonaton halt meg, egyik „szokásos” vidéki szemleútján „testi és szellemi kimerültség” okozta szívelégtelenség következtében. A halál okát megerősítette a vasárnap elvégzett boncolás. Kim Dzsong Ilt december 28-án helyezik végső nyugalomra Phenjanban, addig nemzeti gyászt rendeltek el - írta az MTI.
Rakéta fejlesztések és éhezés
Kim Dzsong Il 1994-ben, apja halála után került Észak-Korea élére. Három évvel a Szovjetunió összeomlása után Kim egy sebezhető országot vett át az apjától. Az erőforrásokat arra használta fel, hogy rakétafejlesztésekbe fogott, amivel az Egyesült Államok nyugati oldalát fenyegette. Nukleáris fegyverek fejlesztésébe is fogott, ezekkel zsarolta a nyugatot üzemanyagért és élelmiszerért.
1998-ban Észak-Korea ballisztikus rakétákat lőtt Japánra; 2006-ban kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Iránnak, Szíriának és Pakisztánnak adtak el rakétákat; a nyugati országok hírszerzése arról értekezett, hogy a rakéták terroristák kezére juthatnak.
Kim belföldön sem tétovázott sokat: nem tűrt ellentmondást, az országot teljesen elszigetelte a világtól. Titkos rendőrséggel és munkatáborokkal erősítette meg a hatalmát.
Már megvan az utóda
Hírek szerint az észak-koreai vezető 2008-ban szélütést kapott, és feltehetően cukorbetegséggel és szívpanaszokkal is küszködött, ennek ellenére viszonylag élénknek tűnt a közelmúltbeli kínai és oroszországi látogatásán készült fotókon és videofelvételeken. Az elhunyt sztálinista vezér helyét minden bizonnyal legkisebb fia, a 28 – más források szerint 27 – éves Kim Dzsong Un foglalja el; Kim Dzsong Il tavaly szeptemberben félreérthetetlenül utalt rá, hogy őt jelölte ki utódjául.
Észak-Korea a történelem első „kommunista dinasztiája"”. A világtól hermetikusan elzárt országban még az államalapító Kim Ir Szen kezdte meg a személyi kultusz kiépítését saját maga és fia, Kim Dzsong Il körül, aki 1994-ben került a kommunista rezsim élére.
Az észak-koreai bejelentés után magasabb készültségbe helyezték a dél-koreai haderőt, és Szöulban közölték, hogy rendkívüli ülést tart a nemzetbiztonsági tanács. Megfigyelők szerint annak ellenére, hogy az észak-koreai vezető rendelkezett az utódlásról, nem lehet kizárni, hogy a háttérben hatalmi harc kezdődik az atomfegyver-programot folytató országban.