Konfliktusok erdejében – Izrael sokat vár Trumptól

Ezen a héten, már lapzártánk után találkozott egymással az új amerikai elnök, Donald Trump és az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjáhú. A szkeptikusabb megfigyelők – beleértve e sorok íróját – úgy látják, hogy a Trump-éra beköszönte Izrael számára még nem feltétlenül ígér derűsebb kilátásokat. Pedig a zsidó államot irányító jobboldali koalíció nagyon számított Trump győzelmére s egyben arra, hogy a republikánus kormányzattal az izraeli kormány jobban együtt tud majd működni. Trump még jelöltként sorozatos fogadalmakat tett, például hogy áthelyezi Tel-Avivból az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe, ahogy mondta, a „zsidó nép örök fővá­ro­sába”.

Már a kampány idején megnevezte következő izraeli nagykövetét, David M. Friedmant. A vagyonos, csődügyekben eljáró ügyvéd vallásos zsidó, aki nagy adományozója a Ramallahhoz közeli Beit El ortodoxok lakta településnek a megszállt területeken. Többször járt el Trump csődjei körüli jogügyletekben, s az ő hatására a későbbi elnök is adott tízezer dollárt 2003-ban a városkának. Ez önmagában is azt sugallhatta, hogy az Egyesült Államok 45. elnöke megértőbb lesz a telepítési politika iránt. A települések kérdése és fennmaradása Izrael jelenlegi koa­­líciós kormányát élesen szembeállította az amerikai demokratákkal. Azt pedig Izraelben az ország elárulásának minősítették, amikor Barack Obama utasítására az amerikai ENSZ-nagykövet nem vétózta meg a Biztonsági Tanácsban a telepítési politikát elítélő határozatot. Addig ugyanis minden amerikai kormány megakadályozta, hogy az ENSZ-ben hasonló nyilatkozatok szülessenek.

MTI/EPA/Pool/Abir Szultan

A BT-határozat a települések létesítését a nemzetközi jogot sértőnek minősítette. Az izraeli kormány értelmezése ezt vitatja. Szerintük Izrael nem megszálló ezen a területen. Az ENSZ-határozat arra is utalt, hogy a zsidó települések létesítése akadálya az úgynevezett kétállamos megoldásnak, vagyis hogy a jelenlegi Palesztin Hatóság szuverén állammá alakuljon Izrael mellett. Benjámín Netanjáhú kormánya ezt vitatja, azzal érvelve, hogy a jövendő palesztin állam létrejöttét nem zárja ki, ha területén zsidók is laknak, hiszen Izrael lakóinak is húsz százaléka arab. A települések és a hozzájuk való viszony megkerülhetetlen kérdés. Az izraeli jobboldal és amerikai szövetségesei azt várják el a Trump-kormányzattól, hogy azonosuljon az ő politikájukkal. Ehhez kész helyzetet akarnak teremteni, amihez fontos eszköz a február hatodikán elfogadott „rendezési törvény”, amely azon nyugati parti zsidó településekre vonatkozik, amelyeket palesztin magánszemélyektől elbirtokolt földeken létesítettek. A területeket, amelyeken a telepesek házai és lakásai épültek, az izraeli kormány kisajátítja vagy hosszú távú bérletet fizet a tulajdonosaiknak. Ilyen telep volt a nemrég felszámolt Amona, amelyről korábban írtunk a 168 Órában is. Ha a törvény időben megszületik, akkor Amonát nem kellett volna lebontania az izraeli hadseregnek. Az új jogszabálynak köszönhetően négyezer, zsidók lakta ház maradhat meg.

Egészen biztos azonban, hogy a törvényt megtámadják a Legfelsőbb Bíróságon, s annak is nagy esélye van, hogy megsemmisítik. Avichai Mandelblit főügyész közölte, hogy nem képviseli a kormányt a bíróság előtt, ha a szerinte jogilag vállalhatatlan jogszabály odakerül. A kormányzó koalíció egyik képviselője erre azzal válaszolt, hogy akkor majd felkérnek egy alkalmas ügyvédet. A törvényt jobb- és baloldalon is a megszállt területek bekebelezéséhez vezető első lépésként jellemzik. Ez aligha tartozik Netanjáhu közvetlen céljai közé, az sokkal inkább a Zsidó Otthon (Bájit há-Jehudi) nevű pártot vezető Naftali Bennett oktatási miniszter elképzelése. Bennették a területek – az ő szóhasználatukban Júdea és Szamária – teljes bekebelezését akarják elérni. Ez természetesen kizárja a palesztin függetlenséget. Az izraeli zsidó nacionalisták állandó érve, hogy már létezik palesztin állam, az pedig Jordánia, amelyet a britek a népszövetségi mandátumterületből nyírtak ki az első világháború után, s adtak a hásimita dinasztiának.

Az új amerikai kormányzat nem tapsol az izraeli törvénynek. A kampányban Izrael kapcsán megígért intézkedések megvalósítása láthatóan nehezen megy. Az elnök és környezete számára most kezd kiderülni, mennyire bonyolult szituációba pottyantak, s hogy a vágyott egyszerű megoldások valószínűleg nem úgy működnek, ahogy várták. Közölték Trumppal, hogy a nagykövetség áthelyezése Tel-Avivból Jeruzsálembe tömegtüntetéseket provokálhat a muszlim világban, s ez véres Amerika-ellenes erőszakba torkollhat. Azt beszélik, hogy majd kitalálnak valami látszatmegoldást. Friedmann nagykövetnek van saját lakása Jeruzsálemben, s ott fog lakni. A hivatalba sem kell ingáznia, mert Jeruzsálemben már most is van két amerikai konzulátus. A tel-avivi tengerparton lévő hatalmas nagykövetségi komplexum pedig úgy működhet, mintha mi sem történt volna.

Felvetődik az a kérdés is, hogy mi történik akkor, ha Washington nyíltan támogatja a zsidó telepek további létesítését a nyugati parton. Ezzel Trump nyilvánvalóan megnyerheti az amerikai ortodox zsidók és fundamentalista keresztyének tekintélyes részét, de a másik oldalon valószínűleg tetemes károkat kellene elszenvednie. Nehéz lenne például fenntartania a szövetségesi viszonyt a Nyugat-barát arab és muszlim államokkal, de könnyen magára maradhatna ezzel a nyugati világban is. Az Európai Unió elítélte az izraeli rendezési törvényt, s továbbra is a palesztin állam megalapítását és a békekötést szorgalmazza.

Az Izraelben a hatalmat gyakorló jobboldal eddig nyíltan nem lépett fel az arabokkal való tárgyalások ellen a lassan negyedszázados oslói egyezmények felmondásáért, de a folyamatot akadályozta. Ez jól jött a gyenge és megosztott, jövőkép nélküli palesztin vezetésnek is. Most viszont akár felül is kerekedhetnek az izraeli oldalon azok, akik a területek bekebelezését akarják. Ez viszont igazi muníciót adna az iszlám szélsőségeseknek.

Az amerikai zsidók természetesen nem egységesek politikailag. A többség hagyományosan a demokratákra szavaz, de a konzervatívabb és vallásosabb rétegek képviselői rendre a republikánus oldalon találhatók. Ezen az oldalon vannak többnyire azok is, akik az erőteljesen nacionalista lépéseket támogatják, akik „Nagy Izraelről” álmodnak és az alapvetően iszlámellenes politikában hisznek. Amerikai volt Meir Kahane rabbi is (1932–1990), akinek nacionalista mozgalma a mai izraeli szélsőjobb fő forrása. Az ellentétek most akár még szakításhoz is vezethetnek. Sokan idézik mostanában Friedmannt, aki a liberális amerikai zsidókat rosszabbnak mondta a kon­­centrációs táborok kápóinál. Ez a konfliktus persze gyengíti Izrael amerikai hátországát.