Kitüntetett haditengerész a Baton Rouge-i rendőrgyilkos
Öt évet szolgált a haditengerészetnél adathálózati szakértőként az a 29 éves férfi, aki vasárnap, a születésnapján három rendőrt lőtt le és ugyanannyit megsebesített Baton Rouge-ban.
A Kansas Cityben élő Gavin Long 2005-től 2010-ig volt szolgálatban a seregben, 2008-ban Irakban is dolgozott 7 hónapig, kapott érte emlékérmet is, sőt, terrorellenes emlékérmet is szerzett, tudta meg a
CNN. A CBS a Twitterén közölt képet a férfiről – írja az index.hu.A gyilkos 2011-ben elvált, és nem voltak gyerekei, közölte a CNN.
Az MTI összegyűjtötte a politikusi nyilatkozatokat az ügyről. Eszerint Barack Obama amerikai elnök beszédében az egységre szólított fel. „Megvannak az ellentéteink, és nem újak. Éppen ezért fontos most az, hogy mindenki azokra a szavakra és tettekre összpontosítson, amelyek egyesíteni tudják ezt az országot„ – mondta. Hozzátette: „Nincs szükségünk indulatokat szító retorikára„.
Hillary Clinton, a demokrata párt elnökjelöltségének várományosa a történtekkel kapcsolatban közölte: „Nem lehet igazolni az erőszakot, a gyűlöletet, a családjaink és közösségeink szolgálatában az életüket kockáztató nők és férfiak elleni támadásokat”. Hangsúlyozta, hogy a vasárnapi támadás „mindannyiunk elleni támadás„ volt.
Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns a
Twitteren reagálta történtekre. Kijelentette, az Egyesült Államok „totálisan megosztott”, és úgy fogalmazott, hogy az ország ellenségei figyelnek, miközben az Egyesült Államok nem tűnik „okosnak„ és „keménynek”. Barack Obama beszédét bírálva közölte: az amerikai elnöknek „fogalma sincs„ arról, hogy „az országunk megosztott, bűnügyi helyszínné vált, és ez csak rosszabb lesz”.A múlt héten a Baton Rouge-i rendőrség már három embert letartóztatott, miután kiderült, hogy lopott fegyverekkel helyi rendőrök meggyilkolására készültek. A városból komoly rendőrellenes indulatokat jelentettek (Obama elnök hangsúlyozta is nyilatkozatában, hogy a tettes nem egy szélesebb réteg akaratát képviselte).
A jogérzékenységére kényes Egyesült Államokat sorozatban rázzák meg a rendőri túlkapások, melyekre válaszul másfél hete Texasban orvlövészek öt rendőrt lőttek le egy, a rendőri túlkapások elleni tüntetésen.