Kitörhet a Mayon: több ezer embert evakuáltak
A Fülöp-szigetek legaktívabb vulkánja, a Mayon robbanásszerű kitörésétől tartanak a szakemberek, ezért a hatóságok kilencezer embert menekítettek ki a tűzhányó közeléből – adta hírül az ATV.
A hegyoldalon lávafolyam indult el, a szigetországi vulkánkutató és a szeizmológiai intézet helyi idő szerint vasárnap este hármasra emelte a riasztás szintjét az ötfokozatú skálán. Ha ez a szint tovább emelkedik, még több embernek kell elköltöznie.

A szeizmológiai intézet egyik kutatója, Renato Solidum a brit Guardiannak elmondta, hogy szombat óta hamufelhő fedte el a vulkánt, ez a közeli falvakra is kiterjed. A lávafolyam hétfő reggelre legalább fél kilométerre nyúlt. A hatóságok felhívták az emberek figyelmét, hogy a vulkáni hamutól szájukat és orrukat egészségügyi maszkkal, nedves kendővel védjék.
A 2462 méter magas Mayon vulkán a turisták és a hegymászók által kedvelt helyszín, 340 kilométerre fekszik a fővárostól, Manilától, Albay tartományban.
A vulkán legrombolóbb kitörése 1841-ben történt, amikor a láva porig égetett egy 1200 főből álló falut. Azóta 2014-ben tört ki még egyszer, akkor is több ezer embernek kellett elmenekülnie.