Nyolc ember halt meg miután lezuhant két különböző katonai repülőgép Romániában

A kelet-romániai támaszponton több ezer NATO-katonát állomásoztatnak.

2022. március 4., 10:23

Szerző:

Nyolc ember vesztette életét szerdán két különböző romániai repülőgép-szerencsétlenségben – erősítette meg a védelmi minisztérium az Euronews kérdésére. Heten meghaltak, amikor kutató-mentő helikopterük lezuhant a Fekete-tenger közelében. Az általuk keresett eltűnt vadászrepülőgép pilótájának halálát is megerősítették.

„A személyzet öt tagján kívül ... a román haditengerészeti erők két tengeri mentője is a fedélzeten volt”

– mondta újságíróknak Constantin Spanu tábornok, a minisztérium szóvivője.

Közben a vadászgép helyi idő szerint nem sokkal 20 óra előtt szállt fel a délkeleti Mihail Kogalniceanu bázisról, de hamar elvesztette a kapcsolatot, és eltűnt a radarról. A hatóságok később megerősítették, hogy a helikopter roncsaitól 11 kilométerre, egy másik incidens során zuhant le a repülőgép.

„Korai lenne még a baleset okairól beszélni. Az időjárás kedvezőtlen volt, de egyelőre nem nyilatkozhatunk”

– mondta Spanu.

Klaus Iohannis román elnök "mélységes sajnálatát és teljes együttérzését" fejezte ki a haláleseteket követően. A kelet-romániai Mihail Kogalniceanu támaszponton több ezer NATO-katonát állomásoztatnak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Rob Schleiffert/Flickr.com)