Kína: a csillogó felszín diktatúrát takar
Habár az újkori olimpiák alapvető eszméi közé tartozik a béke és a különböző kultúrák közötti kapcsolatok erősítése, a gyakorlat sajnos mást mutat. Az antik görögség ideáit zászlajára tűző ötkarikás játékokat idén egy kommunista diktatúra rendezte, melynek törvényei messze esnek a demokratikus normáktól. A nemzetközi sajtó most a sporteseményekre koncentrált, legfeljebb a lebonyolítás milyenségére tért ki.
A csillogó felszín alatt látszólag minden renden, az olimpia úgy-ahogy még legitimálja is az autoriter vezetést, pedig az ország joggyakorlata elnyomja a szólás-, sajtó- és vallásszabadságot, mi több, egyenesen a megkülönböztetést segíti elő.
Kína alkotmánya garantálja a szabad véleménynyilvánítás jogát, a Büntetőtörvénykönyv 105. paragrafusa ugyanakkor szankcionálni rendel minden olyan kezdeményezést (beleértve hírek, pletykák, rágalmak terjesztését), amely „az államrend megdöntésére vagy a szocialista berendezkedés felforgatására irányul”. Könnyen alkalmazható, flexibilis eszközt kap ezzel kezébe az apparátus, hogy csírájában fojtson el minden kritikát és változtatási kísérletet. Megszokott, hogy felforgatás vádjával állítanak bíróság elé aktivistákat vagy újságírókat.
A bírálói szerint „kínai apartheidnek” nevezett Hokou-rendszer alapján az állam szocioökonómiai státusa és lakhelye szerint regisztrál, osztályoz minden lakost. Ez a „kasztrendszer” azután öröklődik és kihat az alapvető szabadságjogokra is. A vidékről származók például nem költözhetnek városba, hacsak nem rendelkeznek „biztos munkával vagy stabil jövedelemmel és lakhellyel”.
A 2006-ban meghozott, az Országos Népi Gyűlés (a törvényhozás) Állandó Bizottsága ellenőrzési jogáról szóló törvény harmadik cikkelye pedig egyenesen kimondja a Kommunista Párt-i vezetés fönntartásának szükségességét. Bár technikailag még nyolc törpepárt is működik Kínában, ezeknek vajmi kevés befolyásuk van a kormányzásra.
