Két éven át valótlanul vádoltak nemi erőszakkal egy 22 éves egyetemistát, a londoni rendőrség most bocsánatot kért
Liam Allan már két évet töltött óvadék ellenében szabadlábon, amikor az ügyészség megakasztotta a tizenkétszeres nemi erőszak ügyében ellene folyó pert.
Mint tavaly kiderült, a londoni Metropolitan rendőrség elmulasztotta átadni a vádnak és a védelemnek azokat az sms-üzeneteket, amelyekből egyértelműen látszik, hogy a fiatalt hamisan vádolta meg volt barátnője. A per felfüggesztésének indoklásában arról nem esik szó, hogy a rendőrség ezt szándékosan tette volna. Mindenesetre a Metropolitan nyomozói most személyesen is bocsánatot kértek a fiataltól.

A Greenwich University hallgatója húszéves volt, amikor egy bulin megismerte vádlóját. Szexuális kapcsolat alakult ki közöttük. A nőnek Allan volt az első partnere, a férfi pedig azt állítja, hogy nagyon kedves és óvatos volt vele, később viszont úgy érezte, a barátnőjének túl sok problémája van, amelyen nem tud segíteni, ezért szakított vele. Néhány héttel később letartóztatták tizenkét rendbeli nemi erőszakért. Két évig nem történt semmi az ügyben, a férfi óvadék ellenében távozhatott a börtönből, amíg tárgyalására várt. Ha bűnösnek találták volna, akár 10 éve letöltendőt is kiszabhattak volna rá.
Egy nappal a tárgyalás előtt új ügyész vette át az ügyet, aki bekérte azt a több mint 40 ezer szöveges üzenetet, amit Allan vádlójának telefonjáról gyűjtöttek be és amit az előző ügyész elmulasztott. Ezekből kiderült, hogy a nő leírta a barátnőinek, hogy semmi nem történt vele az akarata ellenére, és az is kiderült, hogy olyan üzeneteket küldött Allannek, amiben több szexuális együttlétet követel tőle. Sőt, elárulta azt is, hogy gyakran fantáziált arról, hogy megerőszakolják.
A nő nevét nem hozták nyilvánosságra, de a hamis vádakért valószínűleg felelnie kell majd. Allan esete miatt a Scotland Yard jelenleg 600 tárgyalás előtt álló szexuális zaklatási ügyet néz át.