Készültségbe helyezték a japán haderőt egy észak-koreai rakétateszt miatt
Készültségbe helyezték a japán hadsereget egy lehetséges észak-koreai ballisztikusrakéta-teszt miatt – közölték kedden kormányzati források. A haditengerészet egységeit és a légvédelmet felhatalmazták arra, hogy lelőjenek bármilyen, Japán felé tartó tárgyat.
A dél-koreai Yonhap hírügynökség meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, Észak-Korea a jelek szerint közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta tesztindítását tervezi. A kilövésnek egyelőre nem volt jele.
A dél-koreai védelmi minisztérium nem erősítette meg hivatalosan a hírügynökség értesüléseit, annyit közöltek, hogy nyomon követik az észak-koreai tevékenységeket.
A térségben idén kiéleződtek a feszültségek, miután Észak-Korea januárban végrehajtotta negyedik nukleáris tesztjét, majd több hordozórakéta-tesztet.
A japán hadsereget azóta több alkalommal is riadóztatni kellett a szigetország irányába tartó rakéták miatt. A japán kormányzat azt közölte, hogy a jelek szerint Észak-Korea ismét közepes hatótávolságú Musadan típusú rakétát kísérel meg kilőni. Ezzel a típussal már több kudarca volt a kommunista állam hadseregének, legutóbb májusban próbálkoztak sikertelenül.
(
Reuters)