Készülődés Kismartonban a szezonra
Még elképzelni is nehéz a hófedte parkban, milyen lesz majd az idei nyári piknik. A szervezők azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy elhessegessék a gondolatot: január végén már régen készen áll a nyári program. A „győztes csapaton nem kell változtatni” elv alapján az Esterházy Magánalapítvány 2013-ban megtartja a nyári programok előző két évben oly sikeres szerkezetét.
„A 2013-as évad programjait az Esterházy család zenei múltjára fűztűk fel. A program minden egyes eleme a család egy-egy zenei hagyományán alapul. A műveket a kor, a modern közönség igényeinek megfelelően a legfrissebb interpretációkban hallhatjuk – magyarázta Robert Tannenbaum, az Esterházy Vállalkozások művészeti vezetője az elgondolást, amely alapján a következő évad programsorozatát kialakították.
Április 7-én indul a szezon, Liebhaber-Concerte névre keresztelt sorozattal. A zenekedvelők e hangversenyei a házi muzsika, a szalonzene műfaját óhajtják életre kelten. Igaz, hogy az Esterházy zenetörténet középpontjában Haydn áll, ám vitathatatlan, hogy kortársai – a hercegek alkalmazásában – illetve követői ugyancsak maradandót alkottak. Itt az ideje az ő alkotásaikat is életre kelteni.
E meggondolás alapján szerepelnek a programokban méltatlanul elfelejtett komponisták. Megszólalnak majd az idén is az Esterházy gyűjteményben található régi, autentikus hangszerek.
Az április 6-i, első koncert érdekessége egy 1720-ból, Antony Posch műhelyéből származó, különleges barokk cselló lesz, húrjain Nicola Porpora művei csendülének fel: ő tanította Haydnt zeneszerzésre. Fellép a szlovák Amaranth Ensemble.
Donald George tenorista és Lucy Mauro zongorista július 6-i dalestjén Joseph Weigl, Haydn feledésbe merült keresztfiának műveit hallhatja a nagyközönség, művei egy részével az idei fesztivál keretében, 200 év szünet után már közelebbről megismerkedhettek az érdeklődők.
Május 30-tól június 2-ig tart a Vonósnégyes Fesztivál
Az Orion String Quartet (Mozart, Schumann, Bartók) és az Escher String Quartet (Mozart, Elgar, Zemlinsky) koncertjei Mozart egy-egy darabjával indulnak, majd elidőzve a romantikánál megérkeznek a klasszikus modern zene képviselőihez.
Az amerikai Jupiter String Quartet első ausztriai fellépésével Benjamin Britten 100. születésnapját ünnepli.
A kanadai Afiara String Quartet Beethoven utolsó vonósnégyesével kezd, majd előadásukban Sosztakovics Adagio (Elegy) és Allegretto( Polka) c. vonósnégyesre írt darabjai után Sibeliustól a „Voces Intimae“ következik.
Piknik koncertek
Jó kombinációnak bizonyult a koncert a Haydn-teremben és a piknikezés a kastélyparkban. Az idén is népszerű klasszikus dallamok csendülnek fel két nyári hétvégén, a repertoár Carl Orff „Carmina Burana“–jától, Mozart „Jupiter szimfóniáján“ és Beethoven 4. zongoraversenyén át egészen Brahms második szimfóniájáig terjed. Piknikezni pedig ki-ki kedve és tetszése szerint, vagy klasszikusan, kosárral a fűben, vagy pedig asztalnál, elegánsan megterítve az egykori vadászlak közelében.
Sikeres a kamaraopera
Az opera, mint műfaj, mindig is fontos része volt az Esterházy család zenei életének. A Kismartonba látogatók már ismerik a Müncheni Kamaraoperát, amely jövőre harmadszor szerepel itt. Ezúttal, a Carlo Goldoni, Két úr szolgája című vígjátékából Alexander Krampenek köszönhetően Mozart zenéjével létrejött vígoperát adja elő.
Esterházy bérletek
Jó lehetőség a kombinált bérlet. A különböző árkategóriájú, többféle eseményre szóló Casanova, Henrici, Maskeron és Harmónia bérletekről részletesebb info a