Képmutatók diadala – Orbán Viktor bemehetett az ajtón, amely két évtizedig zárva volt előtte
Nem tartozik többé az orosz gazdasági övezetbe Magyarország – mondta Orbán Viktor az amerikai elnöknek, akit biztosított arról is, hogy Magyarország növelni fogja védelmi kiadásait. Ami azonban nem elsősorban hadianyag-vásárlást jelent, hanem a kommunikációs képességek javítását.
Mindez 1998 októberében történt, amikor a mindössze három hónapja hivatalban lévő magyar miniszterelnököt a washingtoni Fehér Házban fogadta Bill Clinton. Erre a látogatásra utalt Orbán, amikor hétfőn Donald Trump társaságában azt mondta, ismét fiatalnak érezheti magát. Első látogatása idején alig múlt még harmincöt éves.
Akkoriban a demokrata párti elnök napjai a Monica Lewinsky-ügy árnyékában teltek, amivel kapcsolatban Orbán úgy azt nyilatkozta, Bill Clinton ura az eseményeknek, elszánt a politikai küzdelem megvívására. Nála elszántabbnak Orbán csak Hillary Clintont találta. Az akkori sajtóhírek szerint Clinton maga is érdeklődéssel várta az új magyar miniszterelnök látogatását, mert érdekes személyiségnek találta. Ezekben a régi időkben Charles Gati politológus professzor azt mondta Orbánról, „elsajátította azt a képességet, hogy meghallgassa, amit mondanak neki”.
Orbán a több mint húsz évvel ezelőtti washingtoni tárgyalás után New Yorkba utazott, ahol találkozott George Pataki kormányzóval, valamint üzleti vacsorán vett részt, amelyre hivatalos volt Soros György is.
Egy kis drámai változás
Első miniszterelnöksége idején Orbánt még egyszer fogadták Washingtonban. 2001. május 1-jén találkozott George W. Bush elnökkel, aki akkor még csak a negyedik hónapját töltötte a Fehér Házban. Jól látszik tehát, hogy 1998-ban a magyarországi miniszterelnök-váltás és 2001-ben az új amerikai elnök beiktatása után egyaránt szerét ejtették a partnerek a gyors személyes tapasztalatszerzésnek. Gyurcsány Ferenc 2005-ben járt az amerikai elnöknél, Bush 2006-ban Budapestre látogatott.
Ehhez képest volt drámai változás, hogy Orbán 2010-ben induló újabb kormányfői időszaka alatt mindeddig egyszer sem járt az amerikai fővárosban. Barack Obamával és Trumppal is találkozott különféle többoldalú találkozókon, de meghívást nem kapott.
A kormányzati propaganda szerint a demokrata Obama-adminisztráció méltatlanul mellőzte Orbánt. Különösen sok bírálat irányul a magyar demokrácia állapota miatti figyelmeztetést 2011-ben Budapesten is megfogalmazó Hillary Clinton egykori külügyminiszternek, utóbb demokrata elnökjelöltnek. A háttérben pedig nyilvánvalóan ott rejtőzködik Soros György, aki a mostani Orbán-kormány értelmezése szerint négy amerikai szenátort vett rá, hogy figyelmeztesse Trumpot a magyar demokrácia rossz állapotára, felszólítva az elnököt, tegye ezt szóvá a tárgyaláson. Nem sokkal később kilenc kongresszusi képviselő a találkozó törlésére kérte az elnököt.
Soros és a demokraták összeesküvésének teóriája persze ezer sebből vérzik. Hogy mást nem mondjunk, az Orbánnal kritikus szenátorok között két demokratát és két republikánust találunk. Egyikük, James E. Risch a szenátus külügyi bizottságának elnöke, aki Idaho szenátoraként abortuszellenes, fegyvertartáspárti és az Obama-féle egészségbiztosítás ellenzője. Nem kifejezetten liberális platform.
Szenátorokkal, jobban mondva, „szenátorokkal” korábban is meggyűlt már a baja Orbánnak. 1999-ben államtitkárok, közöttük Selmeczi Gabriella állásába került, hogy más kormánypárti képviselőkkel együtt magukat szenátorként megjelölve olyan levelet szignáltak, amely a Lockheed Martin légijármű- és fegyvergyártó óriáscég egyik tisztviselőjének budapesti nagyköveti akkreditációját támogatta, holott nem is volt napirenden a nagykövetváltás.
Két évvel később, történetesen pontosan egy nappal a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás előtt, a korabeli sajtóértesülések szerint Orbán Viktor személyesen döntötte el, hogy a magyar légierőt mégsem a Lockheed Martin által gyártott amerikai vadászgépekkel szerelik fel, hanem svéd-brit Gripeneket vesz a honvédség. Úgy hírlett, Orbán bement a nemzetbiztonsági kabinet ülésére, félrehívta kulcsminisztereit, akik a megbeszélésre visszatérve közölték a jelenlévőkkel: a biztos befutónak tartott amerikai vadászgépek helyett svéd repülők érkeznek.
A Gripent gyártó Saab cég nemzetközi korrupciós ügyei kapcsán a svéd hatóságok évekkel később is nyomoztak. A magyar üzletről a Gyurcsány-kormány idején Vadai Ágnes vezetésével készült parlamenti vizsgálóbizottsági jelentés, amit azonban évtizedekre titkosítottak. 2010 nyarán Navracsics Tibor igazságügyi miniszter azt mondta a Népszabadságnak, kikérik majd a svéd hatóságoktól a magyar vonatkozású iratokat, csak még nem volt rá idejük. Úgy tűnik, azóta se.
Homály
Most viszont az a feltételezés tartja magát, hogy az Orbán-kormány újabb vadászgép-üzletet kötne, mégpedig a Lockheed Martin gyártmányaira. Orbán tudja, Trump elnök a kétoldalú üzleti kapcsolatok nyelvén ért. Ha ezen múlik a jó viszony, hát vásárolni fogunk. Talán tényleg számít az is, ami amúgy eléggé hajmeresztő lenne ebben a kérdésben, hogy a svéd kormány Orbán egyik leghangosabb kritikusa a magyar demokrácia állapotát illetően. De ami igazán lényeges, hogy Magyarország azon kevés NATO-tag bezzegország egyikévé szeretne válni, amelyeknek a védelmi költségvetése tartósan meghaladja a GDP két százalékát. Ez egyúttal Trump fő elvárása is a szövetségesekkel szemben. A magyar haderőfejlesztés középpontjában nem az információs technológia, hanem a fegyvergyártás és -vásárlás áll. Ha pedig amerikai cégektől vásárolunk, az számos politikai bírálatot háttérbe szoríthat.
Így a feledés homályába veszhet az is, hogy Orbán amerikai megítélése 2001-ben a Lockheed Martin-ügyön túl azért romlott meg súlyosan, mert a kormány nem ítélte el Csurka Istvánt, aki részben az amerikaiakat tette felelőssé az őket érő szörnyű szeptember 11-i támadásért. Trump különben is ellenzi azt az egész globális katonai szerepvállalást, ami 9/11 nyomán kibontakozott. Orbán ennek az elnöknek megpróbálja olyan politikusként eladni magát, akivel az átfogó nemzetközi stratégiák kidolgozása helyett különmegállapodásokat lehet kötni.
Ily módon bebiztosítva magát Washingtonban, Orbán megkötheti a számára fontos többi üzletet a világ más pontjain. Bár a húsz évvel ezelőtti közlés szerint nem tartozunk már az orosz gazdasági övezetbe, Orbán most egy nappal washingtoni útja előtt találkozott a Roszatom főnökével, hogy a Paks II beruházásról tárgyaljanak. Megnyugodhat tehát Moszkva is, hiszen láthatja, az orosz gáztól való függőségünket nagyrészt az orosz nukleáris technológiával és az ezzel összefüggő pénzügyi elköteleződéssel akarjuk kiváltani. Szó van ugyan arról, hogy cseppfolyós földgázt vásároljunk amerikai cégektől, de annyira konkrét és nagyszabású lépésekről egyelőre szó sincs, mint amilyeneket Lengyelország már megtett az orosz gázfüggés mérséklésére.
A tényleges súly még kérdés
Bár Orbán volt Trump egyik első támogatója a világ politikusai körében – már 2016-os tusványosi beszédében őt tartotta a megfelelőbb elnökjelöltnek –, washingtoni látogatásra csak az elnöki mandátum harmadik évében került sor. Huszonkét európai vezető előzte meg azt a magyar miniszterelnököt, aki egy olasz lapnak nemrég azt mondta, „szellemi közösséget” érez az amerikai elnökkel. Trump szellemiségéről beszélni eleve merész vállalkozás, mindenesetre Orbán a történelmi gettysburgi beszédéből vett híres idézet hangoztatásával – „a néptől, a nép által, a népért” – és a Trump-féle „Amerika az első” elv emlegetésével jól bemérte az azonosságot, ami a populista-nacionalizmus. Pontosabban, a folyton a népre és a nemzetre hivatkozó öncélú hatalompolitika. Ennek kiemelt terepe a menekültellenesség és újabban a keresztény értékekre történő hivatkozás, ami Trump nőkkel kapcsolatos magatartását, vagy a Magyarországról Afganisztánba visszatoloncolt, korábban éheztetett menekültek sorsát ismerve különösen mellbevágó. Talán Anne Applebaum történész ragadta meg a lényeget, amikor Trump, Orbán, Le Pen és barátaik kapcsán a képmutatás összetartó erejéről írt nemrég a Washington Postban.
De van más vélemény is. April H. Foley, egykori budapesti amerikai nagykövet a Washington Times-ban közzétett írásában nagy előrelépést várt a Trump-Orbán-találkozótól, amelyen, úgy vélte, a közös ügyek dominálnak majd, háttérbe szorítva azt, ki mit gondol a szóban forgó politikusok politikai stílusáról. Foley egyébként George Patakival és Fellegi Tamással együtt a magyar közpénzből működtetett Hungary Initiative Alapítvány vezetőségének tagja.
A rendhagyó politikai stílusra utalt Trump is, amikor Orbánt az Ovális Irodában olyan politikusként jellemezte, akit a bírálatok ellenére Európa-szerte tisztelnek. Mivel saját magához hasonlóan „egy kicsit ellentmondásos” személyiségként írta le a magyar miniszterelnököt, ezt nyilvánvalóan dicséretnek szánta, hozzá is tette, hogy ez oké. Orbán is azzal büszkélkedett később az állami médiának nyilatkozva, hogy egyikük sem bonyolult személyiség, az elnökkel könnyen megtalálták a közös hangot.
Hogy alkalmas lesz-e mindez arra, hogy az amerikai külügyi adminisztráció gyanakvását csillapítsa Magyarország magatartása kapcsán Ukrajna, és azon keresztül az orosz katonai-hírszerzési előrenyomulás ügyében, az már más kérdés. Arra sincs válasz, vajon Kína fokozódó magyarországi befolyásszerzése mennyire aggasztja a kínai gazdasági pozícióépítésre különösen érzékeny Trumpot. Mivel konkrét üzletek most nem születtek, a kormányfő washingtoni látogatásának tényleges súlya egyelőre nem becsülhető meg.
Most annyi látszik, hogy Orbán bemehetett az ajtón, amely két évtizedig zárva volt előtte, de hogy mit hallott meg abból, amit odabent mondtak neki, csak később fog kiderülni.
