Kegyetlenül meggyilkolta barátnőjét, a holttestét pedig kukába dobta az iskolai sztárjátékos
Felnőttként áll majd bíróság elé az Indiana állambeli Mishawakában Aaron Trejo amerikaifutballista, aki kegyetlenül meggyilkolta a csapat menedzserét és egykori vezérszurkolóját, a női csapat játékosát, Breana Rouhselangot.
A 16 éves fiú bevallotta a rendőröknek, hogy egy hétig gondolkodott a gyilkosságon, majd kést ragadott, megbeszélt egy találkozót a 17 éves lánnyal, akit általános iskola óta ismert, és megölte. Rouhselang hat hónapos terhes volt. Holttestét Trejo egy étterem mögötti kukába dobta.

A lány eltűnését szülei jelentették be szombaton, a rendőrök vasárnap bukkantak rá, nem messze otthonától. Rouhselang mostohaanyja azt mondta, a lány a gyermeke apjával beszélt meg találkozót, onnan nem tért haza.
A rendőrség Trejo kihallgatása után azt nyilatkozta, a két fiatal veszekedni kezdett a terhesség miatt, Trejo kifogásolta, hogy Rouhselang nem szólt neki időben róla, vagyis akkor, amikor el lehetett volna vetetni a magzatot. Amikor arról kérdezték, mit tett, azt válaszolta, „intézkedett”, elvette a lány életét.
Trejo szíven szúrta egykori barátját, majd egy fekete szemeteszsákba tuszkolta és kidobta, telefonját a közeli folyóba hajította. A boncolásból kiderült, hogy a lányt többször is megszúrták, és fojtogatták is halála előtt.
Az eset nem sokkal azután történt, hogy májusban elítéltek egy szintén iskolai futballsztárt, a Knoxwille-i William Riley Gault, amiért megölte a csapat egyik vezérszurkolóját, volt barátnőjét, Emma Walkert.

A 19 éves Gaul életfogytiglani börtönbüntetést kapott a szabadlábra bocsátás lehetősége nélkül 51 évig. Walker a gyilkosság előtt két nappal szakított a fiúval, aki nem volt hajlandó elfogadni a kapcsolat végét. Üzenetekkel zaklatta, megbújt a lány házánál és figyelte őt. Egyszer kitalálta, hogy elrabolták, amikor Emma meglátta őt a barátnője háza előtt egy bokorban.
A gyilkosság éjszakáján a férfi a lány hálószobájába adott le két lövést, ami fejen találta és rögtön végzett vele. A védelem szerint a zavart Gaul csak rá akart ijeszteni volt barátnőjére, majd megjelenni, mint a megmentője, hogy az újra összejöjjön vele. Az esküdtszék ezt nem hitte el és előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésért ítélték el a fiatalt.