Kampókéz ma vállról indítható rakétát szorongat
Hajóikon nem lobog halálfejes zászló, nincs kampóban végződő műkarjuk, van viszont műholdas telefonjuk és vállról indítható rakétájuk. A mai tengeri rablók elképesztő technikai arzenáljából nem hiányzik az érzékeny lehallgatórendszer és a rakétával célba juttatható csáklya sem. A szomáliai kalózok egyre arcátlanabb akcióinak hátteréről BARÁT JÓZSEF gyűjtött információt.
A csigás kampóra szerelt kötelet a horgonyhoz sikerült rögzíteni 90 méternyire a víztől – olyan magasságban, mint ahol a Big Ben harang van a híres londoni óratoronyban. A világ egyik legnagyobb tankhajója, a Sirius Star 330 méter hosszú teste az erős trópusi hullámverésben folyamatosan emelkedett és süllyedt. A hajmeresztően veszélyes helyzetben a támadók egymás után húzták fel magukat a kötélen. 2008. november 15. volt. Érdemes feljegyezni, mert a kalózkodás több ezer éves történetének legnagyobb zsákmánya lett a vakmerő szomáliai fiatalembereké.
A szaúdi hajó rakománya kétmillió hordónyi nyersolaj volt, több mint 110 millió dollár értékben. A kalózok szerint így szinte már szerénynek tűnhet követelésük: 15 millió dollárért visszaadnák a hajót rakományostul, személyzetestül.
Persze lehet velük tárgyalni.
A szeptemberben elrabolt ukrán katonai szállítóhajó, az MV Faina váltságdíja például húszmillió dollárról hetek alatt nyolcmillióra csökkent, pedig annak is értékes rakománya van: 33 darab T72-es harckocsi, olyan tűzerővel, amely képes egy közepes méretű afrikai háborút eldönteni. Az árleszállítás érthető: tisztes távolból orosz és amerikai hadihajók lesik Haradheere kikötőjét, ahol a Faina horgonyoz.
A széthullott Szomáliában létrejött Puntföld kalózai az utóbbi hónapokban igencsak elszemtelenedtek. Az Ádeni-öbölben naponta támadják meg azokat a hajókat, amelyek a Szuezi-csatorna felől érkeznek, az Indiai-óceán felé tartva. Ez a világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonala. A Nemzetközi Tengerészeti Hivatal adatai szerint 2008-ban itt háromszor annyi támadást hajtottak végre, mint egy évvel korábban. Idén már majdnem száz rajtaütés volt. Ebből 37 járt sikerrel. A kalózok jelenleg 14 hajóról és azok 270 főnyi legénységéről alkudoznak. Várhatóan most sem sikertelenül: Kenya külügyminiszterének becslése szerint egy év alatt a kalózok bevétele legalább 150 millió dollár volt.
A hajózási társaságok nem kockáztatják a személyzet életét vagy azt a környezeti katasztrófát, amit egy esetleges tűzharc után a vízbe jutó olaj vagy vegyi rakomány okozna. Éppen ez a kalózok egyik nagy ütőkártyája: a jelenlegi hajók falát a vállról indítható rakéták könnyen átüthetik, meglékelve, gyúlékony rakomány esetén felrobbantva őket.
Hátország nélkül persze a kalózkodás nem fejlődhetett volna valóságos iparággá, 20-35 év közötti férfiaknak a parton megbecsült foglalkozásává, amelyet a kikötőkben fejlett infrastruktúra támogat, lehallgató- és elemzőközpontokkal. A kalózok fényűző villákat építenek, a legszebb lányokat veszik feleségül, tevéik mellé a legkorszerűbb autókat hozzák be. Napi vásárlásaikkal felvirágoztatják a világ egyik legszegényebb országától, Szomáliától de facto függetlenné vált kalózállam, Puntföld városkáit. Ez a vidék végletes nyomoráról ismert: itt az ENSZ adatai szerint a lakosság 72 százalékának még napi kétdollárnyi bevétele sincs. Nyílt titok: a kalózok kincseiből a helyi politikai elitnek is bőven jut, sőt, számos forrás szerint a zsákmány egy része a déli országfél egyre erősödő muszlim fundamentalista mozgalmait erősíti.
Mindennek hátterében egy volt gyarmati ország széthullásának története áll, egy hidegháborús tragédiáé, amelyben ludas a Nyugat, a volt Szovjetunió, de jócskán leszerepelt az Egyesült Államok is. Az 1960-ban függetlenné vált ország eleve egymással rivalizáló egységekből alakult, amelyeket az 1969-ben erős szovjet hátszéllel hatalomra került Mohamed Siad Barre tábornok egyesített. A diktátor később váltott, és inkább az amerikai érdekek védelmezője lett Afrika szarván. Több mint harmincéves uralmát a helyi törzsi vezetők összefogása 1991-ben döntötte meg, ám pirruszi győzelmük után a hadurak egymás ellen fordultak.
A nyomorgó országban azóta is ismétlődő hullámokban tíz- és százezrek életét követeli a polgárháború, amelynek veszteségeit árvizek és éhínségek tetézik. Az ENSZ-felhatalmazással érkező amerikai csapatok küldetései egymás után omlottak össze: a mélypont az volt, amikor az USA szuperelit kommandós egysége, a Delta Force 440 katonája arra tett kísérletet, hogy a fővárosban elfogja az legerősebb hadurat, Mohammed Farah Adidot. Adid tábornok emberei végül 18 amerikai kommandóst megöltek, 84-et megsebesítettek. Az őrjöngő martalócok amerikai katonák meztelenre vetkőzetett hulláit vonszolták körbe Mogadishu utcáin. Bill Clinton 1995-ben végül kivonta a többszörösen tőrbe csalt katonákat, akiket még elődje, idősebb George Bush küldött Szomáliába.
A kalózkodás a mélységesen szegény északi Puntföld halászainak önvédelmi mozgalmaként kezdődött. A polgárháborúba süllyedt ország parti vizeit senki sem védte, így a korszerűbb hajókkal és eszközökkel rendelkező külföldiek egyre gyakrabban fogták ki ott a tonhalat a partvidék vízi embereinek szeme láttára, akik aztán a nagy semmit vitték haza a nyomorgó családnak. Némely hajók ráadásul a szomszédos államok szemetét, mérgező hulladékait kezdték partra tenni. A védelmi akciók, a bosszútámadások során hamar kiderült: jövedelmező üzlet pénzt kérni az elfogott hajókért. A halászokhoz volt katonák is csatlakoztak, a növekvő bevételek megigézték a tanultabb fiatalokat is, akik számára már természetes volt a GPS és az internet használata, és hamar belejöttek a lehallgatóberendezések kezelésébe is.
A nemzetközi közösség egyelőre tehetetlen. Vannak szakértők, akik szerint a fedélzetről lelógatott szögesdróthálóval vagy nagyfeszültségű áram alá helyezett vezetékkel kellene védekezni. Mások a fülsiketítő hangágyúra esküsznek.
Az elemzők csak abban értenek egyet, hogy mit nem érdemes tenni: nem szabad a hajókra fegyvereket vinni, és ott lövöldözni, mert az robbanást okozhat. És képtelenség minden szállítmányt hadihajóval kísérni. A világnak alighanem bele kell törődnie: a tengeri szállítás árát a jövőben vagy a váltságdíjak és megnövelt biztosítási számlák növelik majd, vagy az, hogy a kereskedelmi hajók nem a Szuezi-csatornán keresztül jutnak át a Földközi-tengerről az Indiai-óceánra, hanem egész Afrikát megkerülik.
A műholdas adatok birtokában, a villámgyors kishajókkal és vállról indítható rakétákkal támadó kalózok zsarolása ellen valójában egyetlen hatásos védekezés van: szigorú, törvényes rendet teremteni Puntföldön. Erre ma elvben csak egy nagyhatalom katonai ereje alkalmas, az Egyesült Államoké. Az viszont igencsak valószínűtlen, hogy Barack Obama elnök vállalkozna egy kétes kimenetelű invázióra – éppen apai őseinek földjén, Fekete-Afrikában.
