Mégis veszélyben vannak a demokráciapártiak Kabulban
Aggasztó hírek érkeztek keletről.
Nem látszik, hogy lesz megoldás az erőszakmentes kormányalakításra Afganisztánban. Nőttek pénteken az aggodalmak Kabulban, mert nagy esély van rá, hogy a tálibok nem fogják betartani a toleranciára tett ígéretüket, miután előző nap nyilvánosságra került egy bizalmas ENSZ-jelentés, amely szerint az iszlamisták fokozták a külföldi erőkkel együttműködő afgánok utáni nyomozást – írta az MTI.
„Attól tartunk, hogy azokat, akik az amerikai és a NATO-katonákkal, valamint a szövetségeseikkel együttműködtek, illetve a családtagjaikat kínzás és kivégzés fenyegeti” – mondta az AFP francia hírügynökségnek Christian Nellemann, az ENSZ számára a jelentést készítő kockázatfelmérő szakértői csoport, a norvég Globális Elemző Központ igazgatója.
A tálibok nyomoztak a Deusche Wellének dolgozó egyik újságíró után, aki már Németországban él, és szerdán az egyik családtagját agyonlőtték, egy másikat pedig súlyosan megsebesítették – közölte a német közszolgálati műsorszolgáltató. „Azt hallottam, hogy intenzíven vadásznak – hogy bosszút állhassanak - az afgán biztonsági és hírszerző tisztek után” – jelentette ki a Times brit rádiónak Maszúd Andarabi volt afgán belügyminiszter, akinek a házát háromszor is átkutatták az elmúlt négy napban.
A tálibok közölték, hogy jó diplomáciai kapcsolatot akarnak ápolni minden országgal, de figyelmeztettek, hogy nem tesznek semmilyen engedményt a vallási elveiket illetően. Kína, Oroszország, Törökország és Irán a közeledés jelét mutatták, a nyugati országok közölték, hogy a tetteik alapján ítélik meg az iszlamistákat.
A tálibok pénteken arra kérték az imámokat, hogy az egységért imádkozzanak és a hatalomra kerülésük utáni első pénteki nagyimájukban felszólították az iskolázott lakosokat, hogy ne hagyják el Afganisztánt. A vasárnap ellenállás nélkül Kabulba bevonuló tálibokkal szembeni ellenállásnak már mutatkozik néhány jele. A keleti országrészben fekvő Aszadábádban és a főváros több negyedében nemzeti zászló alatt vonultak fel a tüntetők csütörtökön, a függetlenség 102. évfordulóján.
(Kiemelt kép: Kandahár, 2021. július 15. Az afgán biztonsági erők fegyveresei egy ellenőrzőponton a dél-afganisztáni Kandahár tartományban lévő Szpin Boldak település közelében 2021. július 14-én. A radikális iszlamista tálibok elfoglalták a Szpin Boldak-i határátkelőhelyet, amely Afganisztánt a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartománnyal köti össze. A tálibok megsokszorozták támadásaikat, amióta az amerikai csapatok és szövetségeseik megkezdték kivonulásukat Afganisztánból májusban. Fotó: MTI/EPA/M. Sadiq)