Jósló elefánt

Lengyelországban hetek óta minden a labdarúgó EB-ről szól. A miniszterelnök végiglátogatta a helyszíneket vonaton, buszon, értékelte az előkészületeket. Kiváló jegyet adott a repülőterek állapotára, nagyon jót a vasúti közlekedésre, és megfelelőnek ítélte az utakat is. Egyről megfeledkezett: Krakkóban nem látogatta meg azt az elefántot, amelyik – a németek híres polipjához hasonlóan – a meccsek eredményeit hivatott megjósolni.

2012. május 24., 09:50

A szépséges elefántlányka 33 éves, ez tudvalevőleg elefántoknál fiatalnak számít, és a dallamos Czita névre hallgat. A krakkói állat- és növénykert igazgatója elmondta, hogy Czita pályázat útján nyert, legyőzte a helyi papagájt és szamarat a jóslásban. Szerinte kiváló jóstehetségét az elefánt kiváló emlékezetének köszönheti.

Az elefánthölgy már hat éve krakkói lakos. Az első meccs, amit majd meg kell tippelnie, június 8-án lesz. Hogy ő nyer-e, vagy az ukrán partnerrendező ország által kiválasztott disznó, azt csak a következő hónap elején tudjuk meg. Az azonban nagyon is biztató, hogy minden fénykép, tv-s felvétel, amelyen Czita látható, bizakodóan felemelt ormánnyal mutatja – ami állítólag szerencsét jelent.

S hogyan fog jósolni? Már ezt is lehet tudni. Több darab közül ki kell választania azt az almát, amelybe egy nemzeti zászlót tűznek – ezt tette a Bajnokok Ligája mérkőzése előtt is, amikor habozás nélkül az angolok zászlajával ékesített almát ette meg. Ekkor még nem hittek neki, hiszen a szakértők többsége a Bayern München győzelmére tippelt. Gondozói szerint Czita olyan jóstehetség, mint német elődje, a Paul nevű polip volt.

A hatalmas állatnak azonban Lengyelországban vannak konkurensei: a focimeccsek eredményeit a hírek szerint meg fogja „mondani” egy teknősbéka, egy vaddisznó, tyúkok és kakasok is! Ezek az állatok vagy a konkurens varsói állatkert, vagy magánszemélyek házának lakói. Az Izabelito nevű teknős a wroclawi zoo-t gazdagítja, gondozója szerint a nemzeti zászlóval díszített cikóriát habozás nélkül választja ki. A jósló vaddisznónak a magyarok számára is ismerős lengyel neve van: Lolek – ha emlékeznek még a Lolka és Bolka kalandjaira, a népszerű rajzfilm sorozatban a Lolka már ragozott alakja a névnek. Ő viszont mindig több tálkából választhat, s az élelemmel teli edények lesznek nemzeti színűek.