Jön a Brexit, az anglikán egyház teázásra és imára szólította fel a híveit

2019. március 18., 21:41

Szerző:

A Brexit körüli káosz kapcsán az anglikán egyház azt javasolja híveinek, hogy tea mellett beszélgessenek és imádkozzanak az Egyesült Királyságért március 30-án, a brit EU-tagság megszűnésének a másnapján.

A canterburyi és a yorki érsek által támogatott javaslat célja, hogy az emberek gyűljenek össze és beszélgessenek egy csésze tea mellett, és imádkozzanak az országunkért és a jövőjéért – fejtette ki közleményében az egyház. Az egyház így inti rendre finoman a részvevőket, hogy tiszteletben kell tartani a különféle nézőpontokat az 52 százalékos támogatottságú kilépési népszavazás után csaknem három évvel még mindig megosztott országban. Az egyház néhány témát is javasolt a teázás mellé: „Milyen hatása volt a Brexitnek a családi és baráti kapcsolataikra?", Mi az a három fő közös pont, amelyre támaszkodhatunk, hogy jobb közösségként és nemzetként jobb jövőt építhessünk?".

Fotó: Fotó: MTI / EPA

Az egyház által közzétett iratok között szerepel egy ima a nemzetért, amely arra kéri a mindenhatót, hogy egyesítse a nemzetet, és adjon útmutatást a vezetőinknek. Egy másik ima arra kéri istent, hogy mentse meg a parlamenti demokráciánkat", egy harmadik az Európai Unió vezetőire vonatkozik, kérvén, hogy bölcsességgel és éleslátással tudjanak kormányozni. – Remélem, hogy mindnyájan merítünk e forrásokból, hogy segítsen minket országunkért imádkozni e válságos pillanatban – jelentette ki a közlemény szerint Justin Welby canterburyi érsek.

Az anglikán egyháznak Angliában és Walesben mintegy 25 millió híve van. 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).