Jól indul az éve a magyar származású amerikai polgármesternek

Harmadik alkalommal is megválasztották.

2022. január 3., 15:21

Szerző:

2022 elején Steve Fülöp, Jersey City magyar származású polgármestere nyolcadik hivatali évét tölti be, és újabb négyéves ciklusát kezdte meg. Ha befejezi, akkor ő lesz a város leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármestere Frank Hague gépfőnök óta, aki a 20. század elején volt városvezető – írja az nj.com.

A novemberi választásokon győzelmet aratott, akárcsak a legtöbb szövetségese, aki a városi tanácsban indult, így támogatói többségbe kerültek Jersey City törvényhozásában. A The Jersey Journalnak adott – a beiktatását megelőző – interjújában Fülöp azt mondta, a ciklus meghatározó kérdése az lesz, hogy kormánya hogyan segít a lakosoknak átvészelni, majd felállni a világjárványból. Az új év kezdetén Jersey Cityben drámaian megugrott a koronavírusos megbetegedések száma; december 29-én a város 650 új esetet jelentett, ami a legmagasabb szám egy nap alatt a járvány kezdete óta. A halálos áldozatok száma azonban továbbra is sokkal alacsonyabb, mint a 2020. márciusi és a tavalyi téli csúcsok idején.

Fülöp szót ejtett a helyi bűnözésről is, mivel Jersey Cityben 2021-ben is emelkedett az emberölések száma. A 2020-as 16-hoz képest 24 volt. Jersey City rendőrsége idén 11 százalékkal több fegyvert foglalt le, mint tavaly, bár az emberölések áldozatainak száma nőtt, a lövöldözések száma 2020-hoz képest csökkent. 

(Kiemelt képünk: Fotó: Steven Fulop hivatalos Facebook-oldala)