Jól érezték az égett madár szagát az utasok

A Hudson folyóra leszállt Airbus feketedobozainak első vizsgálata megerősítette, hogy az amerikai utasszállító repülőgép két hajtóműve madarakkal történő ütközés következtében állt le - közölték a hatóságok.

2009. január 19., 09:02

A szakértők a gép pilótafülkéjét és a két hajtóművet még nem nézték át, de a repülési adatok mellett a pilóták beszélgetését is rögzítő két feketedoboz vizsgálata alátámasztja azt a feltételezést, hogy a gép madarakkal ütközött - közölték a hatóságok. A US Airways amerikai légitársaság 1549-es számú járata, fedélzetén 150 utassal és ötfős legénységgel a New York-i LaGuardia repülőtérről csütörtök délután, pár perccel fél négy előtt szállt fel, és úti célja az észak-karolinai Charlotte volt. A sikeres kényszerleszállás után mindenkit kimentettek - írja az MTI.

Tegnap 14:47

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.