Jogvédők: számos embert tartanak még fogva Szlovjanszkban

A HRW szerint több tucat, a szakadárok által foglyul ejtett ember sorsáról nem tudni, a szabadon engedett túszokon pedig fizikai bántalmazás nyomai láthatók.

2014. május 7., 06:19

Továbbra is számos embert tartanak fogva az oroszbarát fegyveresek Ukrajna keleti részén, s a túszok, köztük újságírók, aktivisták és tisztviselők, súlyos bántalmazásnak vannak kitéve – közölte kedden a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet Donyeckben.

A HRW szerint több tucat, a szakadárok által foglyul ejtett ember sorsáról nem tudni, a szabadon engedett túszokon pedig fizikai bántalmazás nyomai láthatók – számolt be róla a Híradó.hu.

Ukrajna keleti részén az oroszbarát fegyveresek a közelmúltban számos aktivistát, riportert és helyi funkcionáriust vettek önhatalmúlag őrizetbe.

A moszkvai Helsinki csoport jogvédő szervezet szerint a szakadárok kezén lévő Szlovjanszkban – ahol a múlt héten egy időre túszul ejtették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) katonai megfigyelőit is – jelenleg mintegy húsz ember van még a fegyveresek fogságában, köztük három újságíró és egy diák.

Ugyanakkor a helyzettel kapcsolatban Oleg Veremejenko, az ukrán Helsinki csoport munkatársa a kijevi hatóságok felelősségét is felvetette. A Szlovjanszkban fogva tartott újságírók korábban egyebek mellett az új kijevi kormányzat tagjait is érintő korrupciós botrányok leleplezésével váltak ismertté, ezért feltűnő, hogy a kijevi vezetés nem igyekszik kiszabadítani őket.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.