Isten hozta a második hidegháborúban! – Amerikai–kínai csúcsfeszültség forgatja fel a világot
A kínai kihívásra Barack Obama volt demokrata párti elnök az „ázsiai fordulatnak” elkeresztelt geopolitikai doktrínával válaszolt, amelynek azonban nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Obama egészében véve puha vonalat vitt Kínával szemben, megelégedett azzal, hogy Peking támogatta két külpolitikai célját: az iráni atompaktumot és a párizsi klímaegyezményt. A „fordulat” kulcselemének tartott, Kína elszigetelését célzó csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményből nem lett semmi.
A tényleges fordulat a két nagyhatalom viszonyában Donald Trump elnöksége alatt következett be. Ő már a 2016-os elnökválasztási kampányban elkötelezte magát az „Amerikát megerőszakoló kínai ragadozó” megregulázása mellett.
Trump 2017-es nemzetbiztonsági stratégiája Kínát jelölte meg Amerika első számú kihívójának, sőt ellenségének: „Kína mint feltörekvő, revizionista hatalom abban érdekelt, hogy erodálja az USA biztonságát, gazdasági prosperitását, és az amerikai értékekkel, érdekekkel szembeni világot alakítson ki.”
A hivatalos katonai stratégia még ennél is továbbment: „Kína mint stratégiai versenytárs arra törekszik, hogy a közeljövőben regionális hegemóniát vívjon ki magának az indiai-csendes-óceáni térségben, később pedig elsőbbséget szerezzen világszinten.”
Trump elnök – Obamával szemben – azonnal a tettek mezejére lépett, és a kétoldalú kapcsolatok valamennyi szféráját érintő, egész pályás letámadást indított Peking ellen. Kezdődött a Kínával szemben tátongó kereskedelmi deficit lefaragását célzó vámháborúval, amellyel több mint hatszorosára srófolta fel a kínai importra kirótt amerikai büntetővámokat. Ez a gazdaságtörténelem „legvéresebb” vámháborúja.
A Trump-kormány nemzetbiztonsági és külpolitikai okok miatt több száz olyan kínai céget helyezett nemzetbiztonsági feketelistára, amellyel az amerikai vállalatok csak külön hatósági engedéllyel üzletelhetnek. A magántulajdonban lévő Huawei, a világ legnagyobb távközlési vállalata, az 5G-mobilhálózatok globális piacvezetője ellen Washington valóságos megsemmisítési kampányt indított, mivel azt a kínai kormány meghosszabbított hírszerzési karjának tekinti (bár erre vonatkozólag még semmilyen bizonyítékot nem tett le az asztalra). A Kínával szembeni csúcstechnológiai korlátozások kísértetiesen emlékeztetnek az első hidegháborúban a Szovjetunió ellen alkalmazott COCOM-embargóra, amely kulcseleme volt a szovjetek feltartóztatását és gyengítését célzó amerikai stratégiának. Most a Kínával való viszonyban is a biztonságpolitikai szempontok kerekedtek felül, miközben érezhetően gyöngül az eddigi szoros gazdasági és pénzügyi összefonódás stabilizátor szerepe.
A gazdasági és technológiai konfliktusok mellett a katonai feszültség is jelentősen nőtt a két ország között. Amerikai nehézbombázók kínai szempontból provokatív átrepüléseket hajtanak végre a Dél-kínai-tengeren megépített, katonai célokat szolgáló mesterséges szigetek felett. Peking heves tiltakozása ellenére a Trump-kormány óriási, tízmilliárd dollárra rúgó fegyverszállítási programot hagyott jóvá a már állig felfegyverzett Tajvan javára. Közben Kína minden korábbinál látványosabb hadgyakorlatokat tart a Tajvani-szorosban. (Az augusztusra időzített tengeri erődemonstrációban részt vesz majd Kína mindkét repülőgép-anyahajója.) Az eddig rutinszerűen hangoztatott „békés egyesítést” sutba dobva, Peking újabban kilátásba helyezte a katonai hatalomátvételt arra az esetre, ha – hallgatólagos amerikai jóváhagyással – Tajvan független államnak nyilvánítja magát.
A múlt év végén felállították az Egyesült Államok új haderőnemét, az űrhadsereget. Trump elnök ezt azzal indokolta, hogy „Amerika ellenségei már a világűrben vannak”. Itt is Kínára gondolt, amely az utóbbi évtizedben erőteljes űrtevékenységével tűnt fel: 2018-ban 38 kínai mesterséges holdat lőttek fel a 34 amerikaival szemben.
Szenzációt keltett egy kínai űrrobot világelsőkénti landolása a Hold sötét oldalán. Egyik napról a másikra Kína lett Amerika új kihívója a világűrben.
Erre a feszült kétoldalú kapcsolatra rakódott rá most két új fejlemény: a koronavírus-járvány és Hongkong. Kormányának késlekedő és felkészületlen válaszáról elterelve a figyelmet, Trump szinte kizárólag Pekinget hibáztatja a „vuhani vírus” által előidézett mély közegészségügyi és gazdasági válságért. A kialakult helyzetet a Pearl Harbor és a Világkereskedelmi Központ elleni támadáshoz hasonlította, és „világméretű tömeggyilkossággal” vádolta meg a kínai kormányt. A közvélemény kétharmadának Kína-ellenességével tudatosan kalkulálva, Trump az elnökválasztási kampány kulcstémájává tette .Kína felelősségre vonását és megbüntetését. Peking valóban súlyos hibákat vétett a koronavírus-járvány kezdeti szakaszában, de nem okolható azért, hogy Washington két hónapon keresztül tétlenkedett, és felkészületlenül várta a pandémiát.
Trump szigorú gazdasági büntetőintézkedéseket foganatosít Peking ellen. Megtiltotta például, hogy az állami alkalmazottak nyugdíját kezelő amerikai alap kínai cégekbe ruházzon be, és – fokozódó nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva – tovább szigorította a Kínával szembeni technológiaeladási, beruházási és oktatási korlátozásokat. Kína feltartóztatása és meggyöngítése az amerikai külpolitika ugyanolyan rendezőelve lett, mint annak idején a Szovjetunióval szemben követett stratégia.
A Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvény parlamenti elfogadásával Peking – Washington nézőpontjából – végképp átlépte a Rubicont a két szuperhatalom geopolitikai vetélkedésében. Még a volt gyarmattartó Nagy-Britannia sem reagált arra olyan erősen, mint az Egyesült Államok, hogy az „egy ország, két rendszer” elvére épült Hongkongból Peking „egy ország, egy rendszer”-t akar csinálni. Újabb amerikai szankciók várhatók, köztük Hongkong kedvezményes kereskedelmi státuszának a részleges vagy teljes megvonása.
A Republikánus Párt szélsőjobb szárnyán máris rutinszerűvé vált Kína páriaállamként és halálos ellenségként való megbélyegzése. Még a politikai színskála közepén is erős nyomás nehezedik a Kínában működő amerikai multinacionális vállalatokra a globális értékláncaik Kínát kiiktató átszervezése érdekében. Ösztönzik az Egyesült Államokba való visszatelepedést, amelynek kormányzati támogatására külön pénzalapot hoznak létre. A felmérések szerint azonban kevés amerikai vállalat tervezi a világ második legnagyobb és leggyorsabban bővülő piacának elhagyását. A General Motors például egészen biztosan nem, mivel ma már több járművet értékesít Kínában, mint otthon, és a kínai piac nélkül életképtelen lenne, csakúgy, mint a Ford, a Boeing, a Nike és sokan mások.
Peking tökéletesen tisztában van a hatalmas kínai piacban rejlő gazdasági és politikai hatalommal. Hszi Csin-ping elnök nem csinál titkot abból, hogy a távlati stratégiai cél a világvezetői szerep megkaparintása a szemet szemért elv követésével: egész pályás támadásra teljes pályás ellentámadás. Isten hozta a második hidegháborúban!
(A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.)
