Irány a „párizsi Riviéra”!
Idén kilencedik alkalommal varázsolt mediterrán hangulatot a párizsi Szajna-part alsó rakpartjának 4 kilométeres szakaszára és a la Villette parkba a fővárosi önkormányzat. Az előző évek tapasztalatai alapján 4-5 millió párizsi lakos és külföldi turista látogatására számítanak az egy hónapon keresztül minden nap éjfélig nyitva tartó ingyenes plázson.
A Paris Plage 2002-ben, feltalálásának évében még csak a város közepi napozás, zuhanyozás, sátor alatti sörözés, pálmafák közötti heverészés örömét nyújtotta a résztvevőknek, de azóta sok szórakoztató újítással bővült a párizsi nyár legeredetibb eseménye. A valódi meglepetéseket azonban jövőre, a 10. évfordulóra tartogatják.
Az Hotel de Ville (Városház) alatti Georges Pompidou rakparton, a polgármesteri hivatal előtti óriási téren és a Párizs keleti felében, a la Villette parkban kétezer tonna tengeri homokot és kavicsot szórtak fel, a tengerparti élmény illúzióját erősítik a vincennes-i erdő botanikus kertjéből odaszállított, faládákból ágaskodó pálmafák és más dísznövények, a több száz gusztusos nyugágy és napernyő, a kékcsíkos kabinok.
Fürdeni ugyan nem lehet a Szajnában, de a parton permetező zuhanyok üdítik fel a hőségben eltikkadt napozókat. La Villette-ben pedig egy óriás víztározót aquaparkká alakítottak át. Itt nemcsak megmerítkezésre van mód, de szervezett vízitornát és tajcsit is kínálnak a vendégeknek. Az egy kilométeres víztározó másik részén kajakozásra, vízibicklizésre, kenuzásra, sőt vitorlázásra is van lehetőség.
A Louvre és a Pont de Sully közötti rakparton idén kifutópályát és trambulint alakítottak ki a BMX-akrobatikára szakosodott fiataloknak. A labdajátékok művelői a Városház előtti téren röplabda- és tollaslabda-meccseken mérik össze tudományukat.
A szerevezők külön figyelmet fordítanak a serdületlen korosztályra is: rajztanfolyamok, kukulele-tréningek, smoothies-készítő szakkörök várják a legkisebbeket.
A nyugalmasabb „sportok” kedvelői számára rendelkezésre áll a strand-könyvtár, esténként pedig a Fnac könyv- és CD-forgalmazó hálózat által szervezett zenei fesztivál, az Indétendances énekesei és táncosai szórakoztatják a párizsi „tengerpart” vendégeit.
Az idei koncertsorozatot július 23-án az olasz származású belga Arno műsora nyitja meg, amely az évad szenzációjának ígérkezik. Az esti rendezvényeket táncmulatságok zárják.
A Városháza, amely az egy hónapos rendezvényt kezdete óta szponzorok közreműködésével finanszírozza, a napokban elégedetten jelentette be, hogy a tavalyi 2,5 millió eurós büdzsével szemben idén - a számos újítás dacára - sikerült 2,2 millióra leszorítania a költségeket.
2002-ben, a Paris Plage premierjének évében, amikor Bertrand Delanoe szocialista főpolgármester bejelentette az önkormányzat közgyűlésén, hogy az általa meghirdetett program - Adjuk vissza Párizst a gyalogosoknak! - jegyében egy hónapra ki akarja tiltania az autósforgalmat az alsó rakpartról, hogy megnyissa a Szajna-parti plázst, a Városházán kisebbségben lévő jobboldali képviselők nem szavazták meg a létesítmény költségvetését. Kritikájukban olcsó, demagóg akciónak minősítették a főpolgármester tervét, és óvtak a várható közlekedési káosztól, amely a főváros szívében haladó rakparti autóút lezárásából származhat.
Aggodalmukra azóta többszörösen rácáfolt az immár hagyományos „párizsi Riviéra” páratlan népszerűsége. A Városházán már az előző években is csak azon vitatkoztak a különböző pártállású képviselők, hogyan lehet a legolcsóbban a legjobbat kihozni a nyári holtszezon legsikeresebb népszórakoztató programjából.