Irak: 150 magyar katona az Iszlám Állam elleni koalícióban
Szeptember 1-ig teljes létszámban kitelepült a Magyar Honvédség missziója az iraki Erbilbe az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépés keretében. Egy 150 fős – váltási időszakban 300 fős – katonai kontingensről van szó.
Az első kontingenst elsősorban a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövész zászlóaljából válogatták. Összesen száztizenhat katona tevékenykedik majd Irakban a műveleti területen, és huszonhat áll Magyarországon készenlétben. Az úgynevezett partnerképesség-építési, őrző-védő és csapatkísérő feladatot száztíz fős állomány hajtja végre.
Ez a gyakorlatban a kurd területeken a kiképzést támogató erők biztonsági felügyeletét jelenti, magában foglalja az objektumok és a kiképző erők védelmét. A katonák továbbá az Erbiltől távolabb folyó kiképző bázisokon is feladatokat hajtanak végre, a magyar érdekeltségű olajkutak közelében. Hat katona a különböző szintű törzseknél lát el szolgálatot a bagdadi parancsnokságon, a többiek tevékenységét is segítve.
A misszió költségvetése mintegy 20 milliárd forint. A magyar katonák mandátuma 2017. december 31-ig szól, de ez újabb parlamenti döntéssel meghosszabbítható.
Iraki misszió – Több alakulatból áll a magyar kontingens
Több katonai szervezetből is részt vesznek katonák a Magyar Honvédség Iraki Kiképzés-biztosító Kontingensében, lesz köztük lövész, logisztikus, egészségügyi dolgozó – például pszichológus –, valamint tábori lelkész is – mondta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök az MTI-nek adott interjújában, még az indulás előtt.
A vezérezredes felidézte: az al-Kaida iraki szárnyából 2013 áprilisában kivált, magát Iszlám Államnak nevező szélsőséges szunnita terrorszervezet a megalakulásától számítva rövid idő alatt jelentős nagyságú területek felett vette át az uralmat Szíria keleti és Irak észak-nyugati részén. Ezeken a területeken a terrorszervezet a keresztények és a szunnitáktól eltérő, más vallási felekezetek tagjai ellen szisztematikusan hajtott végre emberi jogi jogsértéseket, sőt népirtást és más emberiesség elleni bűncselekményeket.
Az Iszlám Állam az eredeti iraki és szíriai működési területe mellett a legutóbbi időben más államokban is elkezdte kifejteni tevékenységét.
A terrorszervezet elleni, több mint hatvan országból álló nemzetközi koalícióhoz az Egyesült Államok felkérésére Magyarország is csatlakozott az Országgyűlés döntése nyomán. A parlament felhatalmazása 2017. december 31-éig egy 150 – váltási időszakban 300 – tagú katonai kontingens létrehozására, az Iraki Köztársaság területén lévő erbili kiképzés-koordináló központ felelősségi területén való állomásoztatására terjed ki. A kontingens megalakításáért és felkészítéséért felelős katonai szervezet a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár, így az állomány is nagyrészt onnan kerül ki, de mellettük a Magyar Honvédség több szervezetéből is csatlakoznak a misszióhoz.
A magyar egység március 25-én kezdte meg a felkészülést. A kontingens további tagjai két ütemben csatlakozott hozzájuk. Az első kötelék júliusban, a többi magyar katona augusztusban ment ki Irakba. A kontingens váltását jövő januárra tervezik.
Benkő Tibor elmondta: az MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens feladatrendszere sokrétű. Az egyéni beosztást ellátó katonák biztosítják a Magyar Honvédség képviseletét a műveleti vezetési rendszer valamennyi szervezeti eleménél, így az amerikai központi parancsnokságon, a Többnemzetiségű Alkalmi Harci Kötelék kuvaiti parancsnokságán, a bagdadi Szárazföldi Komponens Parancsnokságon, az Erbil Harccsoport Parancsnokságon és a Kurdisztáni Kiképzéskoordináló Központban. A kontingens állományából két szakasszal az Erbil Harccsoport alárendeltségében levő egyik repülőtér őrzés-védelmi feladatait látják el, egy szakasszal pedig a peshmerga erők kiképzésében vesznek részt a magyar katonák.
Benkő Tibor elmondta: az iraki lakossággal meg kell értetni, hogy az az ő országuk, nekik kell küzdeniük érte. A koalíció ezért van ott, hogy segítsen létrehozni egy önálló iraki biztonsági erőt, amely képes megvédeni hazáját. Benkő Tibor szerint a kurd harcosok eddigi harcainak eredménye vitathatatlan, a nemzetközi koalíció már több sikert is elért.
A Magyar Honvédség iraki szerepvállalását korábban többen is vitatták. Benkő Tibor erre reagálva azt mondta: örök vita lesz, hogy részt kell-e vállalni külföldi konfliktusok rendezésében. Az Országgyűlés azért támogatta Magyarország szerepvállalását, mert az ilyen problémákat helyben kell kezelni, különben Magyarországra fog begyűrűzni a probléma. Például oly módon, hogy a terrorszervezetek miatt instabillá vált országokból a magukat veszélyben, kilátástalan helyzetben érzők tömegesen menekülnek majd országukból, keresnek maguknak új hazát.
Ugyanakkor olyan elvekért harcolunk, amelyeket nem adhatunk föl. Magyarország, a magyar Országgyűlés azért döntött úgy, hogy csatlakozik ehhez a koalícióhoz, mert úgy tartja, kötelességünk fellépni az értékrendünket megtámadó, keresztényeket gyilkoló, embertelen terrorszervezet ellen – emelte ki.
Magyarország több mint húsz külföldi misszióban vesz részt, több mint 700 katonával – mondta Benkő Tibor. Hozzátette: folyamatosan csökkentettük részvételünket az afganisztáni misszióban, és ezt a jövőben sem akarjuk növelni. A Magyar Honvédség számára továbbra is prioritás a balkáni szerepvállalás, amelyben növeltük részvételünket – emelte ki a honvéd vezérkari főnök.
Balog Zoltán: A magyar katonák Erbílben a menekülteket is őrzik
Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szeptember 9-én, Párizsban arról beszélt hogy Magyarország 2013–2014-ben ezer keleti keresztény családot már befogadott Irakból és Egyiptomból titokban.
Balog elmondta azt is, hogy az iraki Erbílben lévő menekülttábor, amelyet magyar katonai kontingens őriz, több milliárd forintjába kerül Magyarországnak.