Íme az orosz veszteségek vasárnapig

Az ukrán vezérkar legfrissebb összesítése. 

2022. március 27., 17:05

Szerző:

Az ukrán fegyveres erők arról adtak hírt, hogy kiverték az orosz csapatokat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Huszarivka településről. Közlésük szerint a harcok közben mintegy száz orosz katonával végeztek és hatvan haditechnikai eszközt semmisítettek meg. Ezt megelőzően az Azov ezred helyi területvédelmi egysége közölte, hogy Harkiv megyében felszabadították Vilhivka falut, mintegy hetven orosz katonát öltek meg és 27-et ejtettek fogságba.

A védelmi minisztérium nyilvánosságra hozta, hogy a teljes körű háború kezdete óta hét orosz tábornok vesztette életét az ukrajnai harcokban, közöttük a legmagasabb rangú tiszt Jakov Rezancev altábornagy volt, akit pénteken öltek meg.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, vasárnapi összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 16 600 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba.

Az ukrán erők megsemmisítettek 121 orosz repülőgépet, 127 helikoptert, hét hadihajót, 582 harckocsit, csaknem 1700 páncélozott harcjárművet, mintegy háromszáz tüzérségi és 52 légvédelmi rendszert, valamint 93 rakéta-sorozatvetőt.

(Kiemelt képünk: Kiégett páncélozott harci jármű roncsa Makarivban 2022. március 4-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában. MTI/EPA)