Oroszország szerint Ukrajna gyújtotta fel az atomerőművet, hogy aztán rájuk kenjék

Azt is állította, hogy már öt napja elfoglalták, de arra nem adott magyaárzatot, miért az elmúlt két napban szóltak a hírek arról, hogy elindult a támadás az erőmű ellen. 

2022. március 4., 12:26

Szerző:

Az orosz hadsereg átvette az ellenőrzést a zaporizzsjai atomerőmű felett – közölte a RIA Novosztyi orosz hírügynökség pénteken az ukrán nukleáris szabályozási felügyeletre hivatkozva. Az ukrajnai Zaporizzsja megye katonai kormányzata a felügyeletre hivatkozva – a hírügynökség szerint – közölte azt is, hogy a régióban a háttérsugárzás normális. 

A RIA Novosztyi idézte Dmitro Orlovot, Enerhodar polgármesterét – a létesítmény ennek a városnak a területén található – arról, hogy a településen és az erőműben nem folynak harcok. Korábban az atomerőmű sajtószolgálata azt közölte, hogy az objektum területén tűz ütött ki, és a háttérsugárzás változatlan. Később az ukrán rendkívüli helyzetek állami szolgálata arról adott ki tájékoztatást, hogy a tűzeset az erőmű határain kívül történt, és az egyik reaktorblokkot leállították. Utóbb a szolgálat azt közölte, hogy az erőmű ötszintes oktatási és kiképzőközpontjának felső három szintje égett, a tüzet eloltották.
 

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy péntekre virradóra a "kijevi rezsim" próbálta meg "borzalmas provokációval" előidézni, hogy tűz alá vegyék az orosz fegyveres erők által február 28. óta megszállva tartott erőművet. A tábornok szerint helyi idő szerint hajnali 2 óra környékén ukrán diverzánsok a kiképzőközpontból tűz alá vették az orosz nemzeti gárda járőrét, majd felgyújtották és elhagyták az épületet.

Konasenkov szerint Volodimir Zelenszkij elnöknek az erőmű veszélyeztetettségére vonatkozó kijelentései, valamint az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával folytatott tárgyalásai "semmi kétséget" sem hagynak afelől, hogy a provokáció célja Oroszország megvádolása volt azzal, hogy sugárfertőzés-gócpontot hozott létre. A szóvivő azzal is vádolta a kijevi vezetést, hogy elvesztette az ellenőrzést a külföldi zsoldosokkal megerősített diverziós csoportok felett.

Zaporizzsja a legnagyobb Ukrajna négy atomerőműve közül. Ezek együttesen az ország energiaellátásának mintegy felét biztosítják.  A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint most először indult háború egy olyan ország ellen, amelynek ilyen kiterjedt és jól működő atomenergia-programja van. Zaporizzsja hat blokkjának nettó kapacitása egyenként 950 megawatt elektromos teljesítményű. Az első közülük 1984-ben, az utolsó pedig 1995-ben csatlakozott a hálózatra.

Az erőmű kapacitásának jelenleg csak egy része működik. A létesítmény mintegy 200 kilométerre van az Oroszország által 2014-ben annektált Krímtől.

(Kiemelt kép: Igor Konasenkov vezérőrnagy. Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium)

 

20:20

Svájc hatóságainak is mindent el kell követniük annak érdekében, hogy az ukrajnai hadművelet nyomán nyugati országból kiutasított orosz kémek ne tudjanak beszivárogni – közölte Svájc hírszerzése, amely hétfőn tette közzé szokásos éves jelentését.

18:30

Elfogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök Indonézia meghívását a részvételre a G20-csoport novemberi csúcstalálkozóján, de ennek formáját még pontosítani kell – jelentette ki Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó hétfőn Moszkvában újságíróknak nyilatkozva.

18:18

Srí Lankán napokon belül elfogyhat az üzemanyag az egyik legnagyobb, jelenleg is tartó gazdasági válságuk közepette. A kormány az IMF-hez fordult segítségért, de nem biztos, hogy megkapják időben a mentőcsomagot.