Ilyet a diktátorok csinálnak, amikor paranoiások, vagy félnek
A írja elemzésében a Putyin-Erdogan találkozó kapcsán, hogy nem éppen az erő jele, ha valahol egész osztályokat számolnak fel, mondván, hogy ők ellenségek, de nem azért, amit tettek, hanem amit képviselnek.
Ilyet a diktátorok csinálnak, amikor paranoiások, vagy félnek, vagy netán elszigeteltnek érzik magukat. Vagy amikor aggódnak, hogy a körülöttük lévő talpnyalók összeesküvést szőnek. Azért használnak erőszakot, mivel attól tartanak, hogy vesztenek a támogatottságukból. A diktátoroknak azonban szövetségesekre is szükségük van. De nem olyanokra, akik bírálják őket. Így azután természetes, hogy a török elnök orosz kollégája társaságát kereste. A Kreml idáig másfajta módszert alkalmazott az elnyomásra, mint Ankara. Az erőszakot célzottan vetette be a megfélemlítésre. Viszont mind Putyin, mind Erdogan tisztában van vele, hogy a lakosság nagy része nem kedveli őket. Hogy az értelmiségiek soha nem állnak melléjük. Hogy legnagyobb ellenségük nem egyszerűen a demokrácia, hanem a jogállam, az igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtószabadság, az emberi jog.
Ők ketten pár hónapja még csaknem háborúba keveredtek. Ám hogy leültek egymással, az azt mutatja, hogy az eszme és az ideológia előbb-utóbb felülírja az érdekeket. Ha Törökország demokrácia volna, nyugaton keresne szövetségeseket, hogy visszaszorítsa Oroszországot. Viszont ha a nyugattal építené a kapcsolatokat, akkor olyan államoktól kerülne függő viszonyba, amelyek pontosan azokban a jogi normákban hisznek, amiket Erdogan el akar taposni. A demokratáknak észre kell venniük, hogy amikor élesbe fordulnak a dolgok, a diktátorok a diktátorokat választják minden mással szemben.
(
Klubrádió/Szelestey Lajos)
