Ijesztő! Részegen akart felszállni a pilóta 150 utassal

Németország legnagyobb nemzetközi repülőterén, Frankfurtban a napokban tették "ártalmatlanná" az Aeroflot orosz légitársaság főpilótáját, aki kirobbanó hangulatban vágott volna neki az útnak – írta az MTI. Az utasszállító repülőgép 150 utassal és a személyzettel a fedélzetén Frankfurtból Novoszibirszkbe tartott volna, de nem biztos, hogy ott is kötött volna ki. A pilóta ugyanis szó szerint dülöngélt a lábán, mindazonáltal nehezen hagyta magát eltéríteni attól, hogy felszálljon repülőgépével.

2009. november 18., 14:43

Mindezzel párhuzamosan kitudódott az is, hogy az orosz légitársaság egy másik pilótája néhány hónappal ezelőtt Moszkvából New Yorkba indult volna, az utasoknak azonban feltűnt: hangja meglehetősen különösen, de még inkább érthetetlenül cseng, azaz az angolra és az oroszra az utasok csak az akcentus alapján következtettek. Még szerencse, hogy a repülőgép "sofőrje" elismerte: néhány órával korábban még 54. születésnapját ünnepelte néhány pohár vodkával.

Frankfurti repülőtéri források szerint az említett esetek egyáltalán nem számítanak egyedinek, mint ahogy egyáltalán nem csupán az Aeroflot pilótáira jellemző a "különös tankolás". A közelmúltban például két Lufthansa-pilótát kellett felfüggeszteni azért, mert erősen ittas állapotban akarták Helsinkiből hazavezetni a gépet.

Mindennek nyomán Németországban felerősödött az a követelés, hogy a pilótákat gyakrabban és szigorúbban vessék alá alapos orvosi vizsgálatoknak. Mégpedig olyan ellenőrzéseknek, amelyek nem csupán a pillanatnyi "beszámíthatóságról" tanúskodnak, hanem olyan vizsgálatoknak is, amelyekből következtetni lehet az alkohol túlzott szeretetére, azaz olyan elváltozásokra, amelyek veszélyeztethetik a repülés biztonságát.

Általános vélekedés szerint a pilóták sem különböznek a lakosság többi részétől, azaz körükben is egyre nagyobb az alkoholizálók aránya. Egyes becslések szerint ez az arány legkevesebb 5 százalékot tesz ki, amit mindenekelőtt az állandó stressz, a túlzott leterheltség, a kevés szabadidő, illetve a családtól való rendszeres távolmaradás magyaráz. Nem véletlen, hogy az elmúlt hónap végén Európa-szerte tiltakoztak a pilóták az Európai Unió által heti 60 órában megszabott repülési óra ellen.

Ráadásul a részeg pilóták nem csak az utasszállító légiforgalomban jelentenek egyre nagyobb problémát. A német hatóságok szerint ugyanis mind több az ittas "hobbipilóták" száma is, akik magángépeikkel emelkednek a magasba. Ezáltal ugyanakkor nem csupán saját biztonságukat veszélyeztetik, de a "hivatalos" légiforgalmat is.

Az alkohol általi befolyásoltság a repülés terén is egyre nagyobb problémát jelent. Németországban felismerték ezt, és megakadályozására az illetékesek mindenekelőtt nemzetközi összefogást sürgetnek.