Így néz ki az egyszemélyes demokrácia egy tízmilliós országban, Vlagyimir Putyin árnyékában
Ha valakit érdekel, milyen egy régi vágású tekintély uralma egy tízmilliós országban, keresse meg az interneten a BelTa fehérorosz hírügynökség honlapját. Ott az Elnök rovatot felkeresve értesülhet Alekaszandr Lukasenko döntéseiről, találkozóiról és nyilatkozatairól. Sokszor a hírekhez videót is csatolnak, így meg is tekinthető, miként működik ebben a kelet-európai államban az egyszemélyes demokrácia. Az elnök szinte mindig úgy foglal helyet a képen, hogy közelében senki sem ül. A hosszú asztal két oldalán sötét öltönyös, nyakkendős, középkorú férfiak ülnek, ritkán egy-egy asszony, és szorgalmasan jegyzetelnek, miközben az államfő ismerteti velük a dolgok állását.
Papírból olvas, alkalmanként elszakad a leírt szövegtől. Ilyenkor néha meditatív stílusra vált, mondhatni önmagával vagy éppen távol levő partnerekkel vitázik. Mindig oroszul, pedig az államnak ugyanolyan hivatalos nyelve a belarusz is. Állítólag Lukasenko ért fehérorosz nyelven, de megszólalni nem hajlandó rajta. Miután 1994-ben elnökké választották, egyik első dolga volt, hogy népszavazást rendezett, és a résztvevők óriási többsége megszavazta, hogy az orosz is az állam hivatalos nyelve legyen. Azóta a belarusz háttérbe szorult a hivatalos és a mindennapi nyelvhasználatban is. Akkor veszik csak észre, hogy létezik, amikor az állam és a vezető elit hasznosnak véli, mert éppen a függetlenségüket és az oroszoktól való különállásukat szeretnék hangsúlyozni. Az utóbbi pár hétben az államfő többször is a közvélemény elé állt ilyen meditációkkal.
A nemzetközi médiát bejárta a hír, pontosabban latolgatás, amely szerint Oroszország arra készül, hogy lenyelje Fehéroroszországot, de legalábbis a minimálisra csökkentse különállását. Lukasenko meditatív megnyilvánulásai is erre a lehetőségre reagálnak. Természetesen másként nyilatkozott, amikor Szocsiban Vlagyimir Putyinnal tárgyalt, és másként beszélt a saját közönségének. A lényeg azonban ugyanaz, Minszk válaszúthoz érkezett. Az oroszok azt követelik, döntse el végre, hová tartozik. Hagyja abba az utóbbi pár év flörtjét a Nyugattal, vagy vegye tudomásul, hogy Moszkva nem hajlandó tovább finanszírozni ezt az állapotot.
2018 októberétől 2019 végéig felfüggesztették azon orosz kőolajtermékek jelentős részének exportját, amelyet Minszk korábban továbbexportált. Ez Belarusznak egymilliárd dollár veszteséget okoz a szakértői számításai szerint. További nehézséget jelent az Oroszországban januárban bevezetett, az olajat érintő új adózási rendszer. Ez azt jelenti, hogy az orosz cégek vámmentesen exportálhatnak olajat, ugyanakkor az így kiesett adót a kútnál való kitermelésre teszik rá. Minszk szempontjából arról van szó, hogy továbbra is kap ugyan vámmentesen olajtermékeket, de azon rajta lesz ez a kitermelési adó. Ez az idén egyes számítások szerint 300-400 millió dolláros veszteséget okoz Belarusznak.
Az ország egyik fő bevételi forrása volt eddig az orosz kőolaj hazai feldolgozása és továbbexportálása a szomszédos országokba. Nehéz lenne ezt más bevételi forrással pótolni. A belarusz gazdaságban nagyon nagy szerepe van még a mezőgazdaságnak és a járműiparnak, amelyeknek a fő felvevőpiaca Oroszország. Lukasenko minapi beszédében arról panaszkodott, hogy az oroszok indokolatlan akadályokat gördítenek a mezőgazdasági termékek behozatala elé. A traktorok és dömperek azonban elsősorban az árszintjük miatt versenyképesek.
A belarusz vezető éppen azért utazott februárban Szocsiba, hogy az oroszok valahogy kompenzálják az adóátrendezés okozta veszteséget. A találkozó utáni sajtóértekezleten elhangzottakból, illetve az orosz sajtóból az derült ki, hogy Moszkva a belarusz gazdaság további finanszírozásáért jelentős politikai és gazdasági engedményeket, gyakorlatilag a függetlenségről való lemondást követeli. Azt akarja, hogy a két állam között 1999 óta létező államszövetség kezdjen megvalósulni. Szorgalmazzák a közös bíróságokat és a közös valuta megvalósítását. A szövetségi államnak nincs közös törvényhozása, amit pedig szintén előírt a húszéves szerződés.
Az orosz elnök feltehetően szemrehányásokat tett Lukasenkónak amiatt is, hogy a Krím megszállása óta kihátrálóban van a külpolitikai szövetségből, nem hajlandó elítélni az ukránokat és elismerni a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságokat. A belarusz vezető minden lehetséges alkalommal, így az elmúlt hetekben is hevesen tagadta, hogy orosz partnerének agresszív szándékai lennének, de eközben hevesen bírált sok orosz lépést és kezdeményezést. Azt mondta, népe hozzászokott az elmúlt harminc évben a függetlenséghez, s 82 százalék ellenezné az Oroszországhoz való csatlakozást. „Úgy gondoljuk, lehetünk együtt úgy is, hogy külön lakásban élünk” – mondta viccesen.
Arra az orosz felvetésre, hogy valósítsák meg a közös valutát, azzal riposztozott, hogy az egymás közti kereskedelem jelentős részében éppen az orosz fél az, amelyik dollárban és euróban hajlandó csak elszámolni. Miért nem állunk át azonnal a rubelelszámolásra? – tette fel a költői kérdést. Hozzátette, hogy a Belaruszból származó áruk elé mesterséges akadályokat állítanak. Panaszkodott, hogy a „nagyobb testvér” nem akar fejlett fegyverrendszereket szállítani nekik, arra hivatkozva, hogy azok nagyon drágák. A március elején tartott hétórás „nagy beszélgetésen”, ahová politikusok mellett az ellenzéki sajtót is beengedték, „elárulta”, hogy az oroszok semmit nem fizetnek két, Belaruszban lévő támaszpontjuk használatáért. Nehezményezte, hogy a fehérorosz médiumokat nem engedik be az orosz információs térbe, miközben Belaruszban gyakorlatilag orosz médiauralom van. Sokat panaszkodott az orosz média országát illető megalapozatlan vádjaira is.
Nehéz egyértelműen meghatározni, milyen társadalmi rendszer van Belaruszban. A vállalatok, mezőgazdasági cégek nyolcvan százaléka állami tulajdonban van. Az állami vállalatoknál ideológiai osztályok működnek, amelyek gondoskodnak róla, hogy a dolgozók megtudják, mit kell gondolniuk. A kiskereskedelem privát kézben van, de a piacot uraló bolthálózatok a haveri körbe tartoznak, külföldi versenytársakat nem engednek be. Óvatosan bánnak a privatizációval. Olyan hírek terjednek, hogy orosz oligarchák vennék meg a kőolaj-finomítókat. A bevétel kiegyenlítené az orosz adóátrendezés okozta veszteségeket. Mindezzel nagyban megnőne Moszkva befolyása a belarusz politikára. Az elnök azt válaszolta, hogy majd máshonnan vesznek nyersolajat.
A gazdaság recseg-ropog, súlyos teher az adósságtörlesztés, és nehéz lesz a következő években fenntartani a korábbi növekedési ütemet. Erre pedig szükség van, mert a bérek rendkívül nyomottak ugyan, de a gazdaság hatékonysága alacsony. Az állapotokra jellemző, hogy amikor egy bútorgyárból a rossz állapotok, alacsony bérek miatt elszivárogtak a dolgozók, Lukasenko elnöki rendelettel, börtönbüntetéssel fenyegetve állította meg az elvándorlást. A kolhozok, szovhozok egymillió embert tartanak el minimális szinten. Olyan gyakorlatról is hallani, hogy központi utasításra az eredményes cégek rogyadozó vállalatok finanszírozását kénytelenek magukra vállalni.
Olyan politikai rendszer van Belaruszban, amelyben választással nem lehet leváltani a vezetést. Vannak ugyan ellenzéki pártok, indulhatnak jelöltek az elnökválasztáson, de esélyük nincs. Lukasenko éppen most jelentette be, hogy újra indul az elnöki posztért, nehogy gyávának tartsák. A legutóbbi képviselőházi választásokon, nyilván felsőbb engedéllyel, két nem hivatalos jelölt jutott mandátumhoz, de nem mutattak túl nagy aktivitást.
Az orosz nyomulás miatt Lukasenko újra nyugati mosolyhadjáratot indított. Először is engedélyezte, hogy az amerikai nagykövetség ötnél több diplomatát foglalkoztasson. Mind több gesztust tesz az Európai Uniónak, az együttműködés fejlesztését szorgalmazza, és közelinek jelzik megállapodás aláírását. Nagy szüksége lenne uniós támogatásokra, a kapcsolatok nyitására ahhoz, hogy a gazdaság nekilendüljön. Egyik minapi megnyilvánulásában a NATO-val való viszony javítását szorgalmazta. Azt mondta, nem tekintenek ellenségként a NATO-ra. Oroszországban más nóta járja.
