Ide veled, régi kardunk!
Négy évvel ezelőtt Pekingben az első tizennégy versenynapot követően a magyar küldöttség mindössze négy ezüstéremmel és egyetlen bronzéremmel szerénykedett az éremtáblázaton. Londonban a második nap után már három éremmel is büszkélkedhettünk, és közben annak is tanúi lehettünk, ahogyan egy 22 éves magyar fiatalember felül a kardvívás trónjára.
A szerdai és csütörtöki focidömpinget követően pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődtek a XXX. Nyári Olimpiai Játékok küzdelmei Londonban. A sokak által hűvösnek és tartózkodónak elkönyvelt britek váratlanul látványos és színvonalas előadással lepték meg a világot és önmagukat.
Volt itt minden: a friss Tour-győztes, Bradley Wiggins által megkongatott harang, James Bonddal érkező királynő, Mike Oldfield és rengeteg Mary Poppins, a szintetizátornál a telefonját unottan nyomogató és egykedvűen az orrát törölgető Mr. Bean, továbbá a Temzén lobogó hajjal motorcsónakot vezető David Beckham. A 157 sportolóval részt vevő magyar küldöttség élén a háromszoros olimpiai bajnok Biros Pétert láthattuk, ezúttal zászlóval a kezében. Áder János integetett, azonban a mosolyt talán a későbbi eseményekre tartogatta. Miután Sebastian Coe, a szervezőbizottság elnöke (maga is kétszeres olimpiai bajnok, 1980-ban és 1984-ben diadalmaskodott 1500 méteres síkfutásban), valamint Jacques Rogge, a NOB elnöke a szokásoknak megfelelően néhány mondatban agyondicsért mindenkit, az ezúttal barackszínű ruhába öltözött II. Erzsébet Montreal után újabb olimpiát nyithatott meg. Megható jelenet volt, amikor néhány pillanatra a hosszú évek óta betegeskedő legenda, Muhammad Ali is megérintette az olimpiai zászlót. A Victoria Beckham férje által hozott lángot a Temze partján Sir Steven Redgrave evezős vette át, aki 1984 és 2000 között minden olimpiáról hazavihetett egy aranyérmet. A stadionba beérve a fáklyát egy általa kiválasztott ifjú sportolónak adta át, aki hat társával futott körbe a lánggal. Kelly Holmes, Athén 800 és 1500 méteres bajnoka is tagja lehetett a stafétának. A pálya közepén a hét fiatal meggyújtott egy hatalmas fáklyát, ekkor 204 pici láng gyulladt fel a részt vevő országok számát szimbolizálva. A lángok végül a kandeláber tetején egyesültek, és már semmi sem akadályozhatta meg Paul McCartneyt abban, hogy jól megénekeltethesse a résztvevőket.
Szombaton aztán a cselgáncsozó Csernoviczki Éva révén rögtön megszereztük az első érmünket. Az Ippon Judo Tatabánya SE 25 éves világbajnoki bronzérmese ugyan a legjobb nyolc között ipponnal vereséget szenvedett belga ellenfelétől (Éva a fojtást követően egy pillanatra még az eszméletét is elvesztette), a vigaszágon azonban kínai ellenfelét legyőzve a bronzért mérkőzhetett. Az első öt perc pont nélkül zárult, az aranypontért folyó hosszabbításban azonban annyira felidegesítette magát azon, hogy az édesapa-edző kettős szerepében hangoskodó Csernoviczki Csabát elküldték a tatami mellől, hogy néhány másodperc múlva ipponnal küldte haza világbajnok japán ellenfelét, megszerezve ezzel a magyar női judo első olimpiai érmét.
A medencében Cseh László a 400 méter vegyes előfutama közben valószínűleg arra gondolhatott, hogy ha egy tizennégyszeres olimpiai bajnokot követ néhány századdal, akkor az biztosan elég lesz a döntőhöz. Sajnos nem így történt, Phelps éppen hogy becsúszott a döntőbe, Laci pedig a 9. helyezésével máris készülhetett a következő versenyszámára. 400 méter gyorson Kiss Gergő az 5. legjobb idővel jutott döntőbe, ahol végül a pontszerző 6. helyen végzett. 400 méter női vegyesen a világbajnok Hosszú Katinka a 3. helyen kvalifikált a fináléba, ahol féltávnál még vezetett is, végül azonban be kellett érnie a kissé talán csalódást jelentő 4. helyezéssel. Az olimpiai bajnok a sportág nagy öregje, a semmiből felbukkanó 16 éves kínai Je-Si ven lett, egészen megdöbbentő világcsúccsal.
Csodálkozásunkat csak tovább fokozta, amikor megtudtuk, hogy az ázsiai kislány néhány hét alatt hét másodpercet javított az egyéni rekordján, valamint azért az is meglepő, hogy az utolsó ötven méteren közel két tizeddel úszott jobb időt, mint a férfiaknál győztes Ryan Lochte. Ez a tény még az amúgy sokat tapasztalt szakembereknek is meglehetősen kínainak tűnik…
A nap krónikájához tartozik még, hogy Berki Krisztián és Hidvégi Vid is a lovak közé csapott a tornacsarnokban. A selejtező során Vid szép gyakorlattal a 3. helyen jutott a döntőbe, Berki Krisztián miatt azonban jelentős mennyiségű magyar köröm került lerágásra. Aranyesélyesünk ugyanis egy komolyabb hibát is vétett a gyakorlata során, így órákon keresztül azon kellett izgulni, hogy a késő este befejeződő selejtezők során se előzzék meg négynél többen. Nos, végül ez senkinek sem sikerült, így Berki az ötödik helyen bejutott a fináléba, ahol legnagyobb ellenfelének a hazaiak bombaformában lévő versenyzője számít.
Vasárnap délután Ungvári Miklósnak köszönhetően már egy ezüst is felkerült Magyarország neve mellé az éremtáblázaton. Háromszoros Európa-bajnokunk nem bízta a véletlenre, az első két összecsapás során afgán és belize-i ellenfele társaságában összesen sem töltött negyven másodpercet a tatamin. Miután szlovén, lengyel és spanyol kollégája sem tudta megállítani, hirtelen a döntőben találta magát. A helyszínen szurkoló édesanyja és kilenc testvére is láthatta, ahogyan a Mikinél majdnem tíz évvel fiatalabb grúz ellenfél egyetlen jukóval jobbnak bizonyult, azonban az ezüstérem miatt természetesen semmilyen szó nem érheti a ház elejét.
Szilágyi Áron gondoskodott arról, hogy a sorminta tökéletes legyen.
Annak idején, amikor a sportbarátok latolgatták a várható olimpiai aranyakat, mindig így kezdték a számolást: Kard egyéni meg csapat az kettő… És akkor még nem is beszéltek a többi fegyvernemben várható sikerekről. Nos, azóta sok izzadtság lefolyt a vívósportban tevékenykedők homlokán, mivel jelenleg ott tartunk, hogy négy fegyvernemben egy-egy versenyző képviseli hazánkat (pedig akár hárman is lehetnének), kettőben senki, így meg persze csapatversenyről még csak nem is álmodhatunk.
Áron annak idején legfeljebb a járókából nézhette, amikor húsz évvel ezelőtt Barcelonában Szabó Bence révén az utolsó olimpiai bajnoki címünket ünnepelhettük abban a szakágban, amelyben hosszú évtizedekig egyeduralkodók voltunk.
A Vasas szemtelenül fiatal versenyzője (egyes szakértők szerint egy kardvívó 28-30 évesen „érik be”) minden idők legnagyobb vívójának, a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladárnak fiától, Gerevich Györgytől sajátíthatta el a világszínvonalat. 17 évesen már tagja volt a Szentpéterváron világbajnoki címet szerző kardcsapatnak (az akkoriban vitathatatlanul egyeduralkodó Pozdnyakovot is móresre tanította), majd mesterének tragikus halálát követően Somlai Béla mesteredző kezei közé került. Ezek a kezek Londonban akkor emelkedtek először a magasba, amikor a 16 közé jutásért Áron 15:1-re semmisítette meg malajziai ellenfelét. A kötelező győzelem után azonban az olimpiai címvédő kínai Csung Man akadt a kardjára, akit Áron egy meggyőző 15:10-el taszított le a trónról.
A négy közé jutásért a német Max Hartung következett, és mint kiderült, az egyetlen izgalmas összecsapást láthattuk. Áron már 13:8-ra is vezetett, a német azonban zsinórban öt találatot vitt be, ezzel aztán értelemszerűen kiegyenlített. Már éppen izzadni kezdtünk, amikor Szilágyi gyorsan bevitt két egylámpást, ezzel pedig már készülődhetett is az esti négyes döntőre. Ott először a csapatban háromszoros világbajnok orosz Kovaljovot kaszabolta össze (15:7), aztán a döntőben is repülőrajtot vett. 7:0-ás vezetésénél (te jó ég, egy olimpiai döntőben!!!) már kezdhettük leszedegetni a védőfóliát a pezsgősüvegről, 14:8-nál még visszatartottuk ugyan a dugót, néhány pillanat múlva azonban már nem volt megállás. Egy újabb tökéletes vágással egyszerre érte el olasz ellenfelét és a halhatatlanságot.
Fuchs Jenő, Pósta Sándor, Tersztyánszky Ödön, Piller György, Kabos Endre, Gerevich Aladár, Kovács Pál, Kárpáti Rudolf, Pézsa Tibor, Szabó Bence, Szilágyi Áron. Mit mondjak, meglehetősen illusztris társaságba került…
Szilágyi Áron győzelme valószínűleg az utolsó szalmaszálak egyike volt a magyar vívósport számára, azonban az egyértelmű, hogy ez a siker önmagában még nem oldja meg a problémákat. A hazai viszonyokat már az is jól jellemzi, hogy a Vasas szakosztálya most abban reménykedik, az olimpiai győzelem támogatókat hozhat magával. Akik majd adnak egy kis pénzt, amiből talán jut a vívóterem, az öltöző és a zuhanyzó kicsinosítására is…
A magyar küldöttség első három érmét a vívók és a cselgáncsozók szállították. Az egyszeri sportbarát kissé lehiggadva a szép sikerek után rögtön azon kezd töprengeni, hogy csak ennek a két sportágnak hány évtizedes költségvetését, valamint milyen színvonalú utánpótlás-bázis kiépítését lehetne biztosítani egy-egy csillogó-villogó stadion felépítésére szánt összegből…
Egyértelmű, hogy a magyar sport területén is számtalan tennivaló akad. Az előttünk álló szűk két hét azonban most kizárólag arról kell szóljon, hogy versenyzőink a lehető legjobb állapotban lépjenek a küzdőtérre, és a lehető legtöbb felemelő pillanattal ajándékozzanak meg bennünket. És erre bizony minden esélyünk megvan: tatamira lép még cselgáncsozónk, Gyurta Dani a bemelegítésnek szánt 100 méter mellen három országos csúccsal ért el negyedik helyezést (valamennyi kétszázas vetélytársát maga mögé utasítva), Sidi Péter kisöbű sportpuskában a világbajnoki cím védője, Berki Krisztián korrekt pontozás mellett a hétvégi döntőben szintén a csúcsra érhet, és Pars Krisztián is Európa-bajnokként lép a dobókörbe. És akkor még nem beszéltünk birkózóinkról, öttusázóinkról, és nem utolsósorban kajakosainkról és kenusainkról sem.
A csapatsportok terén sincs okunk a kétségbeesésre. Igaz, hogy mindhárom válogatottunk vereséget szenvedett az első mérkőzésén, de férfi kéziseink végig partiban voltak a végső győzelemre is esélynek tartott dánokkal (25-27), női vízilabdásaink pedig ugyanezt mondhatják el magukról a papírforma alapján a mezőnyből magasan kiemelkedő USA ellen (13-14). Bízzunk benne, hogy a zsinórban háromszoros olimpiai bajnok férfi pólósaink a mérsékelt kezdéssel (Szerbia ellen 10-14, Montenegró ellen 10-11) csak elhúzták a mézesmadzagot a vetélytársak előtt.
Szerencsére tehát hallhattuk már a Himnuszt az olimpián, bár az is igaz, hogy meglehetősen érdekes feldolgozásban. Ezzel aztán még a dobogó tetején éneklő Szilágyi Áront is jól láthatóan meglepték. A MOB azonban már másnap intézkedett, és eljuttatta a szervezőbizottsághoz azt a verziót, amit reményeink szerint még jó néhányszor meghallgathatunk.
