Húszezer katona fojtja vérbe a zavargásokat

Több mint húszezer fős, többek között felfegyverzett rendőrökből és katonákból összeállított erőt küldtek a kínai hatóságok a vasárnapi hszincsiangi zavargások elfojtására - közölték a hatóságok a terület fővárosában, Urumcsiban, miközben a legújabb veszteségmérlegben már 156 halálos áldozatról adtak hírt. A hatóságok ragaszkodnak ahhoz a feltevéshez, hogy a békétlenséget az "Ujgur Világkongresszus szítja a színfalak mögül"; a szervezet vezetője egy Egyesült Államokban élő ujgur üzletasszony, bizonyos Rebíja Kadír. Egy szóvivő szerint megvannak azok a felvételek, amelyeken külföldről, telefonon irányítják a csőcseléket Hszincsiangban. Ujgur disszidensek szervezetei határozottan tagadták Peking vádját, hogy szervezett összeesküvésről lett volna szó.

2009. július 6., 23:00

Az Európai Parlament elnöke az emberi jogok tiszteletben tartását kérte a kínai kormánytól, az összes érintett féltől pedig azt, hogy tanúsítson nyugalmat és önmérsékletet. Hans-Gert Pöttering szerint akár több száz halálos áldozat is lehet, ha a kínai sajtó - egy korábbi veszteségmérlegben - 140-ről adott hírt. Pekingtől azt is kérte, hogy tegye lehetővé, hogy a helyi és külföldi sajtó szabadon végezhesse munkáját, és korlátozás nélkül használhassa az internetet.

Az amerikai kormány mély sajnálkozását fejezte ki a halálos áldozatok miatt, és szintén nyugalomra és önmérsékletre szólított fel a külügyminisztérium szóvivője útján – írta az MTI.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.