Honvágy háború idején
Az ENSZ gyermekjogi szervezetének magyarországi képviselője ma így nyilatkozott: friss kutatásaik szerint „Szíriában átszámítva napi ezer forintért végeztetnek kemény mezőgazdasági munkát 6-8 éves gyerekekkel.” A The Guardian című brit lap a napokban arról írt, hogy a Szíriából elmenekült gyerekekre iskola helyett sokszor kemény munka vár.
A The Guardian újságírója 7- 20 éves szír gyerekekről, fiatalokról írt, akik a háború dúlta hazájukkal szomszédos Libanon Bekaa völgyében napi 8 dollárt keresnek tíz órai munkával.
A brit lap szerint menekült szíriai gyerekek ezrei kerültek hasonló helyzetbe és dolgoznak gazdaságokban, mezőgazdasági raktárakban, ahol sokszor rosszul bánnak velük. Úgy próbálnak bajba kerül családjukon segíteni, hogy iskola helyett munkát vállalnak.
Beirutban nagyon sok a cipőpucolást, éjszakai virágárusítást vállaló vagy kolduló, az utcán élő gyerek, akiket sokszor verbálisan és fizikailag is bántalmaznak. Sokan közülük a gyerekek számára a legtöbb pénzt jelentő prostitúcióra kényszerülnek.
A Bekaa-völgyben dolgozó sok gyerek szakértők szerint egyfajta „elveszett generációnak” számít, mivel a szíriai helyzett okán kimaradó iskolaévek miatt nem túl fényes jövő vár rájuk.
A libanonba menekült szíriaiak, 80 %-a nő és gyermek, akik többsége elszegényedve, nagyon rossz állapotban érkezik az országba. A háború miatt több mint 2 millió szíriai gyermek kényszerült elmenekülni az országból, s az UNICEF és a Save The Children szervezetek legfrissebb adatai szerint 2,7 millió szír diák maradt ki az oktatásból a háború miatt. A Jordániában élő szír menekült családok közel fele részben vagy teljesen a gyermeik által megkeresett pénzből élnek. E gyerekek egy része írástudatlan marad, s sokan közülük komolyan kockáztatják az egészségüket a nehéz munkával, s a növényvédőszerek, rovarirtók miatt
Egy segélyszervezet így fogalmazott“A szíriai gyerekek fizetik meg annak az árát, hoyg a világ képtelen véget vetni ennek a konfliktusnak."
(Forrás: The Guardian)