Hol pihennek meg a vándormadár politikusok?

Oswald Metzger, a CDU "vőlegénye" még múlt novemberben fordított hátat a Bündnis 90/Die Grünen csapatának. Németországban azóta találgatták, hogy az esélyes három menyasszony közül melyiknek csapja majd a szelet az 53 éves politikus. Mivel kétszer nem szokás ugyanabba a folyóba vagy házassági csapdába lépni, a szocdemek eleve esélytelenebbnek tűntek. Metzger anno az SPD-ből igazolt át a nyolcvanas években a Joschka Fischer nevével fémjelzett, fiatalos ökopárthoz. Bő két évtized után, 2007-ben Metzger már annyira idegennek érezte a zöldek gazdasági, pénzügyi és szociális politikáját, hogy az eddigi ostorozó kritikák helyett úgy döntött: új csapatot keres. Mind az ellenzéki liberálisok, mind a szociáldemokratákkal nagykoalícióban kormányzó CDU tárt karokkal várta a hevesen érvelő, sokakat magára haragító okos pénzügyi szakértőt. S ő az Angela Merkel kancellárnő vezette Kereszténydemokrata Unió mellett tette le voksát: április 23-án kiderült, hogy a CDU biberachi körzetének vezetősége egy megüresedett képviselői helyre befogadta a "zöldfülű" férfiút. "Harminc éve vagyok aktív politikus, és Metzger mindig a túloldalon állt" fogalmazta meg kétkedését Josef Rief (a leendő após mogorvaságával) mint a konzervatívok regionális elöljárója. A vőlegény meg hadd izguljon... Nos, Metzger révbe ért, új politikai hazája a CDU.

A 21. század eddigi kurta történetének legviharosabb németországi pártváltása kétségkívül Oskar Lafontaine nevéhez fűződik. A 65 esztendős ősszocdem 1966-tól 2005-ig volt az SPD tagja. Gyors karriert futott be. A hetvenes évek derekától előbb Saarbrücken polgármestere, majd a pöttömnyi tartomány, a Saar-vidék miniszterelnöke 1985 és 1998 között. A német újraegyesítés évében, 1990-ben Helmut Kohllal (CDU/CSU) szemben a szocdemek kancellárjelöltje. Egy késes merényletet csak óriási szerencsével élt túl Lafontaine, aki 1995-től ?99-ig a legnagyobb múltú német párt, az SPD elnöke, sőt öt hónapig a barátból ádáz riválissá lett Gerhard Schröder kabinetjének pénzügyminisztere. Majd bedobja a törülközőt, és 39 év után a szocdemektől is elfordul. Ma a Balosok (Die Linke) frontembere, újabb és újabb választási győzelmeket aratva, s a keleti tartományok után a nyugatnémet régiók parlamentjét is meghódítva.

Persze az SPD-ből sem csak kilépnek. Otto Schily a zöldektől igazolt át a szociáldemokratákhoz még 1989-ben. A rettegett Vörös Hadsereg Frakció (RAF) védőügyvédjéből lett politikus feladata: az NSZK bevándorlási rendjének modernizálása, a nemzetközi terrorhullám megfékezése és a rendőrség korszerűsítése. Hetvenesztendősen már nyugdíjasnapjait tervezte olaszországi bungalójában, de Gerhard Schröder a 2002-es választási diadalt követően rábeszélte, hogy maradjon a szocdem?zöld kormány tagja. Maradt. Toscana megvárja.

Más még távolabbról jutott el az SPD-hez. Essen második világháború utáni főpolgármestere, Gustav
W. Heinemann az Adenauer-kabinet belügyminisztereként lett ismert Németország nyugati megszállási övezeteiben. Ám 1950 őszétől már a nyugatnémet újrafegyverkezési politika bírálója, aztán ott bábáskodott a kurta életű Össznémet Néppárt (GVP) bölcsőjénél. Fél évtized után, ?57-ben olvadt be a Német Szociáldemokrata Pártba a GVP, Heinemann pedig hetvenévesen, 1969?1974 között az SPD színeiben az NSZK harmadik államfője lett. Micsoda pályafutás várhat még ? épp ellentétes irányban ? Oswald Metzgerre, a rebellis baloldali zöldektől a konzervatívokhoz átigazoló profira!

Günter Verheugent a magyar közvélemény hazánk 2004-es európai uniós csatlakozásának pártolójaként ismerhette meg. A liberális zsurnaliszta 1969 és 1974 között a bonni belügyminisztérium sajtófőnöke volt. Mielőtt 1982-ben átlépett volna az SPD-be, évekig az FDP főtitkára volt. 1999-ig Bonnban, majd rövid ideig Berlinben az alsóház képviselője: a Bundestagból a brüsszeli EU-bizottsághoz került, a bővítési ügyek felelősének.