Hogy mi van? / Kiszelly, Giró-Szász, Századvég, Huth

2012. szeptember 20., 15:58

Azt állítja Kiszelly Zoltán
politológus (a Magyar Nemzetben az IMF-ügyről), hogy a jelenlegi ciklusban jellemzővé vált: „A miniszterelnök a fontosabb politikai és gazdasági bejelentéseket a parlamentben teszi meg, ahol az ellenzék is reagálni tud az elhangzottakra. Most sem volt ez másként.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy most is másként volt. A miniszterelnök ugyanis rövid, facebookos videóban üzente meg, hogy milyen áron nem hajlandó megállapodni az IMF-fel. Mint tudjuk, olyan áron, amilyent az IMF sohasem szabott. A parlamentben a nagy sikerre való tekintettel Orbán ezt már csak megismételte. Mint ahogy természetesen a gyilkos azeri katonatiszt átadásáról sem a parlamentben tett bejelentést. Politikai elemző mellé Facebook-(és valóság)elemző kerestetik.



Azt állítja a Századvég Alapítvány
felmérése (saját közleménye címében), hogy „a többség szerint az azeri kormány a felelős a kialakult helyzetért”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy még a Századvég közvélemény-kutatása is csak azt bizonyítja (?), hogy legfeljebb inkább felelős. Bizonyításról azonban nincs szó, mert a megkérdezetteket kifejezetten rávezették a válaszra. Három kérdést tettek föl ugyanis, amelyek közül az első arra vonatkozott, hogy az emberek hallottak-e már Safarov átadásáról, illetve arról, hogy a gyilkos tisztet Azerbajdzsánban „az írásos megegyezés ellenére szabadon engedték”. Vagyis mielőtt föltették volna azt a kérdést, hogy ki a hibás, már egy előző kérdésben sugallták is rá az azeri kormányt elítélő választ. De még ez sem minden, mert a harmadik kérdés így szólt: „Ön szerint mely ország kormánya felelős inkább a kialakult helyzetért?” Erre az inkábbra felelt 59 százalék úgy, hogy Azerbajdzsáné. A címben viszont már a magyar kormány bármiféle felelősségének is nyoma veszett. Azerbajdzsán a felelős, és kész. Közvéleményt kutatni és tájékoztatni tudni kell.

Azt állítja Giró-Szász András
kormányszóvivő (a Népszabadságban): „Egyetlenegy oka lehet az IMF-hiteltárgyalások elhúzódásának, hogy igazából a szándék alapján nem vagyunk jogosultak rá. Túl jók vagyunk a számaink alapján.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy rosszak vagyunk (bár ettől még meg lehetne állapodni). Az IMF is, az Európai Bizottság is arra figyelmeztet bennünket, hogy nem fogjuk tudni tartani a költségvetési hiányszámokat, nem tudjuk beindítani a gazdasági növekedést, nem tudjuk helyreállítani a piac bizalmát, és nem tudjuk kellően leszorítani az inflációt sem. Ami pedig konkrétan a számokat illeti: a 6 százalékos infláció a legrosszabb az unióban, az 1,3 százalékos GDP-visszaesés az egyik legrosszabb, a magyar államkötvények majdnem 7 százalékos hozama pedig az egyik legmagasabb (vagyis a legdrágább) Európában. Ha ezek a túl jó számok, milyenek lehetnek a túl rosszak?

Azt is állítja Giró-Szász András
(ugyanott), hogy a magyar kormány „ahogy a 2012-es költségvetés tekintetében, úgy a 2013-asban is azokat a számokat, amiket vállalt, teljesíti”.
Ezzel szemben a tény az,
hogy nem teljesíti. A 2013-as költségvetésről persze még nem sokat tudunk, de minden szakértő szerint 300-600 milliárd forintos lyuk van benne. Ellenben a 2012-esről már most biztosan tudni lehet, hogy a 4,2 százalékosra tervezett infláció jóval 5 százalék fölött lesz, a gazdaság pedig nem fog 0,5 százalékkal nőni, hanem legalább annyival csökken. A kormány tehát nem teljesít, ellenben a szóvivő igen. Túl.

Azt állítja Huth Gergely
a Magyar Hírlapban, hogy elsőként fideszes és kereszténydemokrata képviselőnők határolódtak el Varga István fideszes képviselő „meggondolatlan otrombaságától”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy már a parlamenti vitában megtették ezt az MSZP-s, DK-s és LMP-s képviselők és képviselőnők, majd az internetes blogokon robbant ki a botrány a nőket a gyerekek mellé és a konyhába parancsoló fideszes politikus szavairól, ugyanakkor az Index által megkérdezett fideszes politikusnők első hallásra hajlandók voltak „megérteni” Vargát. Aztán amikor Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő elhatárolódott, nekik is megjött a hangjuk. Hiába, a felülről érkező hang világosabban érthető, mint a lenti, ellenzéki morgolódás.