Hogy mi van?
Azt állítja Stefka István
(a Magyar Hírlapban a jövő évi választásokról), hogy „a Kádár-rendszernek 2014-ben meg kell adni a kegyelemdöfést”.
Ezzel szemben a tény az,
hogy ha Orbán győz, nem kegyelemdöfést, hanem kegyelmet kap a Kádár-rendszer. A jobboldali kormány ugyanis a kommunista államhoz hasonló módszerrel, állami erővel kiirtja a profitot a közműszolgáltatásokban, államosítja a takarékszövetkezeteket meg a csődben lévő magánvállalatokat is, tetszése szerint oszt ki parancsokat a bankoknak, veszi el és osztja újra a kiskereskedelmi jogokat a dohányforgalmazásban, központosítja és maga alá rendeli a médiát, sőt Kövér László szíves közlésével még azt is fölveti, hogy jobb volna rendeleti úton kormányozni, mint törvényekkel vesződni a parlamentben. Ha Kádár János hitt volna a reinkarnációban, akkor most igazolva látná magát és hitét a Kedves Vezetőben.
Azt is állítja Stefka István
(ugyanott), hogy „eddig kétszer kellett a jobboldalnak eltakarítani az itt hagyott szociális és pénzügyi romokat, 1998-ban és 2010-ben. Ugyanis a baloldali kormányzásokat végig kudarcok, sikertelenségek kísérték.”
Ezzel szemben a tény az,
hogy a Horn-kormány 1994–1998-as működését például az a kudarc kísérte, hogy mintegy kilencvenről sikerült hatvanegy százalékra levinni az államadósságot (ezt csökkentette tovább az első Orbán-kormány ötvenöt százalékra). A Horn-kormány másik kudarca az volt, hogy 1998-ban 4,1 százalékos GDP-növekedéssel adta át az országot a Fidesznek. 2010-ben a Bajnai-kormány ugyancsak kihozta az országot a világgazdasági válság okozta visszaesésből, a szocialista nyolc év alatt pedig a szegénységben élők száma kisebb volt, mint most. Le a baloldallal! Építsünk új romokat!
Azt állítja Orbán Viktor
(Michel Platinivel, az UEFA elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján, bejelentve, hogy Magyarország pályázik a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság egyik helyszínére), hogy egy rangos nemzetközi sportesemény megrendezése nemcsak az ország tekintélyét növeli, hanem az idegenforgalmát, a befektetéseit, a munkahelyek számát is.
Ezzel szemben a tény az,
hogy vagy igen, vagy nem. A 2012-es labdarúgó-Eb egyik rendezőjénél, Lengyelországban például fizetésképtelenségi hullám söpört végig az építőiparon. A kiemelt beruházásokban részt vevő lengyel építőipari cégek közül mintegy száz nem tudta kiegyenlíteni a tartozásait, mert olyan nyomott árakon vállalta el a beruházásokat. A munkanélküliségi ráta pedig nem csökkent, hanem emelkedett az országban. De a tekintély (és nem akarok igazságtalan lenni: a turisták száma is) egész biztosan nőtt.
Azt állítja a Magyar Nemzet
vezércikkében Ugró Miklós (a cibakházi plébános meggyilkolása kapcsán azon sajnálkozva, hogy nincs az igazságszolgáltatásnak visszatartó hatása), hogy 2006-ban váratlanul a felére esett vissza a statisztikákban az emberölések száma, ugyanis „egyszerűen kivették az emberölések közül a nem szándékos eseteket, afféle véletlen balszerencseként beállítva számos kegyetlen gyilkosságot”.
Ezzel szemben a tény az,
hogy 2006-ban nem esett vissza a felére az emberölések száma, és nem balszerencseként szerepelnek a statisztikákban a kegyetlen gyilkosságok. A Legfőbb Ügyészség által idén nyáron közölt statisztika szerint 2004-ben 362, 2006-ban pedig 306 emberölés történt Magyarországon. A csökkenés egyébként azóta is folytatódott: 2008-ban 292, 2010-ben 276, 2012-ben 221 volt az emberölések száma. De biztos a Magyar Nemzet tudja jobban.
Azt állítja ugyancsak a Magyar Nemzet
vezércikkében D. Horváth Gábor (Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárnak egy LMP-s képviselőnő elleni kirohanásáról), hogy „a parlamentben ülő politikus asszonyok őszintén és korszerűen válaszoltak a durvaságra, és politikai oldaltól függetlenül ítélték el ezt a magatartást”.
Ezzel szemben a tény az,
hogy nem politikai oldaltól függetlenül ítélték el, ugyanis a fideszes képviselőnők meg sem szólaltak, csak napokkal később (újságírói rákérdezésre) Selmeczi Gabriella, aki őszintén és korszerűen mindössze annyit mondott, hogy Illés Zoltán viselkedése helytelen volt. A többi, máskor olyan harcos fideszes nőpolitikus csendben maradt. Ugyancsak őszintén és korszerűen.