Hazafias Bastille-biznisz

A nemzetgyűlési megrendelés birtokában Palloy azonnal belevágott a feladatba, illetve egyes korabeli feljegyzések tudni vélik, hogy a 34 éves vállalkozó már a parlamenti szavazás előtti napon megkezdte a szervezést és ajánlatával felkereste a képviselőket. A munkaerő összetoborzásához gyakorlatilag a kisujját sem kellett mozdítania, a külvárosokból ezrével özönlöttek az emberek: mindenki részt akart venni a Bastille lerombolásának dicsőségében. Palloy végül közel ezer munkást és egy tucat munkafelügyelőt fogadott fel, s megkezdődött a Bastille 2. ostroma, de hamar kaotikussá változott a helyzet.

A munkaterületet naponta százak keresték fel. Nem csak a kíváncsiskodó párizsiak korzóztak a százéves háború idején, V. Károly király idejében megépített (1370-1383) erődítmény körül, külföldi turisták is csapatostul érkeztek Bastille-nézőbe.

Pár nap alatt rituálé született: minden odalátogató kezet rázott a munkásokkal és követ dobott az erődítményt körbefogó várárokba. Thomas Clarkson angol turista korabeli levele szerint „férfiak és asszonyok egyaránt örömteli élvezettel hajigálják be a gödörbe a gyűlölt épület valamilyen kis darabkáját, bontási törmelékét”.

A munkásokat nehéz volt kordában tartani: néhány sous fizetség ellenében sokan inkább alkalmi turistavezetőként kísérgették a hívatlan látogatókat, mások meg romeltakarítás helyett gyűjtőmunkába fogtak, mindent összeszedtek, amiről úgy gondolták, hogy szuvenírként később pénzzé tehető.

Párizs-szerte beindult az üzletelés, az építőanyag-kereskedők tömegesen vásárolták fel a lassan fogyatkozó börtönerőd köveit, ezeket később a Concorde-híd építésénél használták fel.

Palloy fantáziáját is megmozgatta a kínálkozó lehetőség, hamar ráérzett a Bastille szétbontásában rejlő üzletre, s késlekedés nélkül ráállt a szuvenírgyártásra. Az erődítmény vasláncaiból emlékérméket veretett, köztük az egyiken saját képmása szerepelt a hangzatos „Pierre-Francois Palloy, a hazafi” felirattal, valamint fémből, fából, kőből tintatartókat, papírnehezékeket, medálokat, bonbontartókat gyártatott a börtönerőd képeivel díszítve. Vitték mint a cukrot. A meglehetősen durván kidolgozott, mulatságos helyesírási hibákkal feliratozott szuvenirek terjesztését saját hálózatára, a „Palloy apostolai”-ra bízta.

Legnagyobb sikerét a miniatür Bastille-makettal aratta. Minden párizsi kerületnek, s Franciaország újonnan létrehozott 83 megyéjének is személyes ajándékként küldte el a börtönépület köveiből kifaragott emléktárgyat, a szokásos „Palloy, a hazafi” aláírású levél kíséretében. A mini-Bastille óriási népszerűségre tett szert, tömegével érkeztek a megrendelések, de nem volt rá kapacitás, a későn jelentkezőknek már csak egy-egy épületkő jutott, amelyre az Emberi Jogok nyilatkozatának egy-egy mondatát vésték rá.

A sikereken felbuzdulva elkészíttetett egy bastille-os dominókészletet is, s azt egyenesen XVI. Lajos király fiának, az akkor négyéves Louis Charles hercegnek küldette el. ( A kisfiú, VII. Lajos, tízévesen a Temple börtönében halt meg.)

1791. május 21-én az utolsó követ is elszállították Párizs keleti bejáratától, az egykori Saint-Antoine városkaputól – eredetileg ennek megerősítésére szánták a Bastille-t (bastion de Saint-Antoine), a várszerű erődítményt csak a százéves háború (1337-1453) után kezdték börtönként használni.

A munka befejeztével elérkezett az elszámolás ideje is: Palloy a nemzetgyűlési képviselőknek benyújtotta 800 000 livre költséget felszámító kimutatását. E kivételes alkalommal minden egyes képviselőnek Bastille-szuvenírokat ajándékozott. A csillagászati összeg azonban a vállalkozó mértéktelen és törvénytelen meggazdagodásának gyanúját vetette fel, a parlamenti számviteli biztosok sikkasztás ügyében kezdtek vizsgálódni, miután kiderült, hogy nem fizette ki a munkásokat, de csak bő másfél év után jutottak eredményre.

Időközben Palloy újabb állami megbízást kapott, ezúttal a Temple börtönének felújítására kérték fel, miután eldőlt, hogy a trónfosztott XVI. Lajost és családját oda fogják bezárni.

1793 decemberében Palloy-t letartóztatták, és sikkasztás miatt börtönbe küldték. 1794 márciusában már ismét szabadlábon volt. A Bourbon-restauráció időszakában aztán elhagyta a jól bejáratott „le patriote” becenevet, ismét Monsieur-nek hívatta magát, és attól kezdve royalista szimpátiáiból sem csinált titkot.

A Bastille utóélete

Az egykor volt erődítmény letarolt területe sokáig üresen állt, nyáron sivár porsivatag volt, télen sártengerré változott, hiába minősítette sétánnyá a párizsi községtanács, a helyiek messze elkerülték. A forrradalom újabb fordulata nyomán új arculatot öltött a nevezetes helyszín. 1793. augusztus 10-én, a Tuileirák ostroma és XVI. Lajos trónfosztásának egyéves évfordulója alkalmából felavatták az Újjászületés szökőkútját, amelynek központi helyén Izisz, az óegyiptomi természetistennő trónolt két oroszlán között, s két melléből zubogott alá a szökőkút vize.

A meglehetősen idomtalan, gigantikus méretű emlékmű nem talált utat a párizsiak szívéhez, alig 15 év múlva, a forradalom újabb kanyarjai után, már Napóleon császársága idején, ismét napirendre került a tér arculatának soron következő átmaszkírozása. Napóleon 1808-ban egy még giccsesebb szobortervet választott: az újabb szökőkúton Izisz helyét egy 24 méteres, ormányából vizet lövellő elefántfigura vette át, hátán egy toronnyal. A szobor végül is nem készült el, de megépítették életnagyságú gipszmakettjét és ki is állították a Place de la Bastille keleti csücskében. Később csöndben elbontották.

A Bastille-tér 1840-ben nyerte el mai arculatát. Lajos Fülöp, a "polgárkirály", akit a Bourbon-ház uralmát megdöntő „júliusi foradalom” (1830. július 27-28-29.) emelt trónra, 1833-ban határozott arról, hogy a nevezetes helyen emlékoszlopot állítanak a forradalom hőseinek, ahogy azt 1792-ben tervezték. A 23 méter magas Július-oszlop, amelynek tetején a rabság széttört láncát és a szellem világító fáklyáját emeli magasba a Szabadság Géniusza, hét év alatt készült el, addigra megváltozott az eredeti elképzelés, az emlékmű talapzatára az alkotmányos monarchiát megteremtő 1830-as júliusi „dicsőséges három nap” elesett hőseinek nevét vésték fel mementóul.