Három falut szinte elmosott a a víz - 17 halott

Tizenhét halott és majdnem hétmilliárd koronás (73 és fél milliárd forint) anyagi kár; ez az idei nyári árvizek eddigi mérlege Csehországban - írja kedden a prágai sajtó.

2009. július 7., 07:57

Tizennégyen közvetlenül az árvízben vesztették életüket, míg három hajléktalan halála csak közvetve írható az árvíz számlájára. Ittasak voltak ugyanis, s ebben az állapotban képtelenek voltak elmenekülni a víz elől, s az ár elsodorta őket. A legutóbbi két áldozatot - mindkettő hajléktalan - hétfőn találták meg Kelet-Csehországban. Az áldozatok kétharmada Észak-Moravországban halt meg. Észak-Csehországban egy 40 éves nőről szombat óta nincs hír - jelentette a közszolgálati rádió.

Míg Észak-Morvaországban többnyire nyugodott a helyzet, Dél- és Nyugat-Csehországban a heves esőzések továbbra is gondokat okoznak. Hétfő délután Decín város környékén léptek ki a patakok a medrükből, s legalább hat faluban komoly anyagi károkat okoztak. Az észak-csehországi Ústí régió vezetése veszélyeztetett térségnek nyilvánította Decínt és környékét. Nyugat-Csehországban Klatovy környékén három falut szinte elmosott hétfőn este a víz. A helyi patak szintje majdnem három méterrel emelkedett. Dél-Csehországban Tábor és környéke veszélyeztetett terület. Két halastó - Smolík és Jistebnice - annyira megtelt, hogy gátszakadás fenyeget - írta a Právo című lap.

A két hete tomboló esőzések és árvizek következtében az országban keletkezett anyagi kár összesített értéke már megközelítette a hétmilliárd koronát. Eduard Janota pénzügyminiszter vasárnapi nyilatkozata szerint ez az árvízkár vélhetően 160-170 milliárd koronára emeli a cseh költségvetés hiányát - írta az MTI.

A kormány korábban a 170 milliárd koronás összeget jelölte meg az idei, a nemzetközi pénzügyi válság következtében amúgy is megduzzadt költségvetési hiány felső, még elfogadható határául. Ez a bruttó hazai termék (GDP) 4,5-5 százaléka között lenne. A tavalyi évben a hiány a GDP másfél százaléka volt.

A kormány eddig mintegy 144 millió koronás segélyt szavazott meg a károsult településeknek.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.