Harmadik oltás: meddig véd? Szakértőkkel tárgyal az Európai Bizottság

És mikor kell a negyedik?

2021. november 17., 10:43

Szerző:

Azt már tudjuk, hogy a két oltás hatása meddig tart, de vajon, meddig ad védelmet a harmadik dózis, és kell-e majd negyedik adag? Az Európai Bizottság szakértőkkel tárgyal, hogy meg tudják meddig tart a harmadik oltás hatása annak tükrében, hogy a népesség egy része egyáltalán nem oltatja magát – számolt be róla a brüsszeli Euractiv hírportál szerint, amit az Infostart szemlézett

Eddig Magyarország, Csehország, Görögország és Szerbia kezdte meg a 3. dózis beadását, más országok egyelőre még csak az idősek és a gyenge immunitással rendelkezők esetében alkalmazzák. A franciák például 65 éves kortól adják a 3. oltást, az olaszok december 1-től a 40–60 éves korosztályt veszik sorra.

Sokak szerint 

koronavírus negyedik hullámának gerjesztői az oltatlanok, ugyanis a fertőzöttek nagy része közülük kerül ki, és a közösségre is kockázatot jelentenek vírushordozóként.

Azok, akik felveszik a harmadik dózist is, a jelenlegi tudás alapján fokozottabb védelmet élvezhetnek a Coviddal szemben, és nagy eséllyel kerülhetik el a súlyos Covidot. Arról, hogy pontosan meddig tarthat a védettség, arról egyelőre csak szakmai feltételezések vannak, ezért most elkezdték vizsgálni.

Az olasz járványügyi hatóság 9 hónapban húzná meg az igazolt védettségi határt, és hírek szerint hasonlóra készülnek a görögök is. A hivatalos EU-álláspont egyelőre a 12 hónapot tekinti mérvadónak.

Egyébként egyre több a kétség a tesztek megbízhatóságát illetően is, és elemzők szerint – megint, részben a relatíve sok beoltatlannal szembeni növekvő társadalmi türelmetlenség okán is – érződik egy növekvő hajlandóság arra, hogy a jövőbeni védettségi igazolásnál már csak az oltások felvételét tekintsék irányadónak.


Ami a negyedik oltás kérdését illeti, ennek lehetőségét a görög közéletben például már tárgyalják, bár a hivatalos álláspont az, hogy „az volna a logikus”, ha erre egyáltalán nem lenne szükség. Esetleges szükségességét azonban a Euractiv szerint még európai uniós illetékesek sem voltak készek kizárni, csupán arra utaltak, hogy a döntő végül is az lesz, hogy milyen eredményt produkál majd a harmadik adag tömeges alkalmazása.

(Kiemelt kép: Szolnok, 2021. november 14. Koronavírus elleni oltóanyagok beadására kijelölt oltópont helyét jelző felirat a szolnoki Hetényi Géza kórházban 2021. november 14-?n. MTI/Mészáros János)