Halálos tömegbaleset – Magyar motorosok közé hajtott egy autó Romániában

Rendkívül súlyos baleset történt vasárnap délután Hunyad megyében, miután egy személygépkocsi előzés közben belehajtott egy hat motorosból álló csoportba. Két motoros a helyszínen meghalt, egy harmadik pedig súlyosan megsérült. Az áldozatok mind magyar állampolgárok.

2023. július 17., 08:07

Szerző:

Hátszeg város rendőrsége által kiadott közlemény szerint helyi idő szerint délután 14.45-kor érkezett az értesítés a 112-es segélyhívó vonalon, hogy a 68-as számú országúton közúti baleset történt, amelynek következtében halottak és sérültek vannak a helyszínen – írja a Transtelex. A baleset helyszínére érkező rendőrök az első előzetes vizsgálatok alapján megállapították, hogy egy 56 éves petrozsényi lakosú sofőr Karánsebes felől Hátszeg felé haladva, személygépkocsijával megelőzött egy autócsoportot, és előzés közben összeütközött egy 6 fős, ellenkező irányból érkező motorkerékpáros csoporttal.

A balesetben két motoros meghalt, egy másik motoros pedig súlyosan megsérült.

Az áldozatot orvosi csapat szállította kórházba orvosi ellátásra.

A Hunyad megyei rendőrök bűnügyi kivizsgálást indítottak gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés bűntette miatt. A sajtóbejelentés időpontjában a forgalom mindkét irányban teljesen le van zárva, alternatív útvonal nincs.

(Kiemelt képünk: Képkocka a Cronica Hunedoreana videójából. Forrás: Cronica Hunedoreana)