Háborús állapotok vannak a romániai kórházakban

A kórházba kerülök 90 százaléka oltatlan.

2021. október 19., 19:11

Szerző:

Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán – jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió.

A csatorna által megszólaltatott Emilian Popovici, a román járványügyi társaság alelnöke felhívta a figyelmet, hogy egy hét alatt többen vesztették életüket a betegség szövődményeiben, mint ahányan az 1989-es forradalomban, vagy az 1977-es földrengésben haltak meg. A szakember szerint Romániában már három hónapja meghaladja az 1,1-et a reprodukciós ráta, amely azt mutatja, hogy egy fertőzött hány másiknak adja át a fertőzést. Popovici szerint „két hét is sok lett volna", és a döntéshozóknak ilyen körülmények között már rég szigorítaniuk kellett volna a járványügyi korlátozásokat.

Úgy vélekedett: azok után, hogy a hatóságok felülbírálták a közegészségügyi intézet Bukarest és a vele összenőtt települések vesztegzár alá helyezésére vonatkozó javaslatát, nem is történhetett más, mint a járványügyi helyet további romlása. A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint Romániában ismét megdőlt a fertőzési és halálozási rekord: az utóbbi 24 órában 18 863 embernél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, ami 40 százalékkal haladja meg az elmúlt két hét átlagát.

Az utóbbi 24 órában 561 koronavírusos beteg halt meg, ami több mint 80 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot. A kórházakban már csaknem húszezer koronavírusos beteget kezelnek, közülük 1805-nek jutott hely az intenzív terápián.

(Kiemelt kép: Egy ápolónő beoltja a 45 éves Sorin vak férfit COVID-19 ellen a romániai Poienita Voinii távoli faluban 2021. május 13-án. Románia 19 milliós lakosságából eddig több mint 3,8 millióan kaptak legalább egy adag Covid-19 vakcinát)