Ha "mindezeket nem hajtják végre, a jövőnk kerül veszélybe"

Nicolas Sarkozy francia elnök szerint meg kell változtatni a világon a banktevékenységre vonatkozó szabályokat, a bankok működésének biztonságát szavatoló intézkedéseket, és a bankok elszámoltathatóságát. Sarkozy szerdai felszólalásával hivatalosan kezdetét vette a 40. Világgazdasági Fórum Davosban. A francia államfő szerint, ha "mindezeket nem hajtják végre, a jövőnk kerül veszélybe". A francia elnök úgy fogalmazott: "olyan megengedhetetlen helyzet alakult ki a világon, amikor a bankok többé már nem igazi feladatukat látják el. A bankár feladata nem a spekuláció, hanem a hitelnyújtással összefüggő kockázatok elemzése."

2010. január 27., 22:39

Sarkozy azt mondta még, hogy egyetért Barack Obama amerikai elnöknek a banktevékenység szabályozására tett javaslataival - írta az MTI.

Bejelentette egyben, hogy a nemzetközi pénzügyi és devizarendszer átalakításának kérdései állnak majd a figyelem előterében a G8 és a G20 jövő évi csúcstalálkozóin, amikor Franciaország lesz ezeknek a soros elnöke.

Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök érdemi lépéseket tett a gázai tűzszünet érdekében, ezért Benjamin Netanjahu hivatalosan is jelölte Donald Trumpot a rangos nemzetközi elismerésre, a Nobel-békedíjra.